Solaris
Ez a film leginkább egy szerelmi történetet állít a központba, annak megoldását, és ehhez kapcsolódva egyetlen filozófiai kérdést: a személyazonosságot.
Chris, a főszereplő özvegy: a felesége meghalt, öngyilkos lett, ami mélyen sújtja Christ, hiszen fiatal, szerelmes házasok, és némi bűntudat is nyomja a vállát. A Solaris körülkeringő űrbázisra érve Chris még mindig sokat álmodik a feleségéről, és reggelre ébredve ott van Rheya mellette. Egy kicsit a film gyengéje szerintem az, hogy Chris viszonylag gyorsan kapcsol. Persze meg van lepődve, de rögtön a helyes irányba puhatolózik, jó keresztkérdéseket tesz fel. Hamar kiderül, hogy Rheya a Solaris által Chris emlékeiből létrehozott látogató. Az űrállomás többi lakójának is van ilyen látogatója.
A film következő gyengéje, hogy Rheya viszont természetesnek veszi a dolgot, és csak jóval később kezd el azon tanakodni, hogy hol van, hogy került ide, stb...
Valójában nyilván mindketten roppantul meg lennének zavarodva, és nem tudnának értelmesen reagálni, viszont mindenképpen mindketten roppant csodálkozó és kiakadt állapotban kellene, hogy legyenek. Ehhez képest Chris egy kicsit túl racionális, Rheya pedig túl butának van beállítva. Persze a rendezőnek lehet, hogy az volt a szándéka, hogy Chris valóban roppant okos ember legyen.
Az emlékek valódisága
Az első probléma, ami felmerül, nem is a személyazonosság, hanem az emlékek valódisága. Rheya emlékszik dolgokra, de azt mondja, nem emlékszik arra, hogy az vele történt meg. Pedig az emlékek vele történtek meg, és úgy szólnak, mintha vele történtek volna meg. Nem egészen világos, hogy mit akar itt a film mondani. Egy lehetséges nézet, amire utalhat, az az, hogy akármennyire is tökéletesek az emlékek, azok nem igaziak, ha valójában nem történtek meg az illetővel. Ez azt sugallja, hogy ha egy emlék nem igazi, arról az illetőnek van valami különérzése. Pedig ez nincs így: az álemlékek, téves emlékek ugyanolyan valósak lehetnek érzésben, mint az igazak. Ha valamely emlékünkről tudjuk, hogy hamis, azt nem valami misztikus érzésből tudjuk, hanem valamilyen extra tudásunk révén. Például emlékszünk, hogy belénk hipnotizálták, vagy tudjuk, hogy belénk hipnotizálták. Vagy sokak véleménye szerint tévedünk, és elfogadjuk a többségi véleményt. Vagy valamilyen logikai ellentmondás révén rájövünk, hogy tévedés kell, hogy legyen, és a gyengébb emléket elvetjük (ugye ilyenkor mindig emlék(ek) és emlék(ek) kerülnek ellentmondásba, és például azt tartjuk meg, amelyet több emlék támaszt alá). Tehát mindig valamilyen tartalmi összefüggés alapján mondunk egy emléket hamisnak, nem érzés alapján, és nem az alapján, hogy ellenőrizni tudnánk közvetlenül, hogy velünk történt-e meg.
Ha tehát Rheyának viszonylag teljes emlékei vannak, akkor azokat igaziaknak kellene, hogy érezze. Az lehet, hogy mivel ezek Chris emlékeiből vannak generálva, ezért hiányoznak részletek, vagy pedig Chris nézőpontja benne maradt az emlékekben. Ez esetben Solaris rosszul dolgozott.
Személyazonosság
A következő, nagyobbik kérdés a személyazonosság. Egy erős nézet merül fel, ami szerint Rheya, mivel nem atomokból épül fel, és mivel az igazi Rheya meghalt, nem azonos Rheyával, stb., nem is emberi. Ez sajnos primitív esszencialista materializmus. Hasonlóan esszencialista, és primitív idealista volna a másik véglet, hogy Rheyának van valami külön lelke, és mivel az nincs meg a Solaris által generált lényben, ezért nem azonosak. Érdekes módon a két ellentétes, esszencialista, primitívnézet ugyanoda vezet: a lény nem Rheya.
Egy kifinomultabb, és szerintem helyesebb nézet az, hogy a személyek "lényege" nem az atomokban, nem is egy miszitkus lélekben van, hanem abban a struktúrában, aminek az atomok csak megvalósítási alapja. Tehát ha valaki a struktúrát másolja, akkor a személyiséget másolja. A struktúra pedig magas szinten értendő, nem az atomok alacsony színtű struktúrája, nem is a molekuláris struktúra, még talán nem is a sejtstruktúra, hanem leginkább az emlékek eme struktúrája.
A releváns kérdés tehát az, hogy a lény mennyire azonos emlékekkel, képességekkel, tudással, személyiségjegyekkel rendelkezik Rheyával. Ez ügyben pedig azt tudjuk, hogy csak Chris korlátos, és esetleg ferde emlékezetének erejéig rendelkezik a lény ezekkel. Tehát a lény csak bizonyos mértékig azonos Rheyával. És nem azért, mert bozonokból áll, hanem azért, mert nem azonosak az emlékeik.
Itt rögtön az is el kell mondani, hogy a személyek azonosságának kérdése tulajdonképpen egy pontatlan fogalom. Ha valóban mindenféle lényeket látnánk, akik mindenféle fokozatokig hasonlatosak egymásra: emlékeik 40, 50, 60, 70, 80, 90, stb. százalékig megegyezne, azaz tényleg mindenféle fokozatok jelen lennének a világban, akkor nem tudnánk azonosítani és megkülönböztetni személyeket. Nem tudnánk határt húzni. A személyek megkülönbözetése és azonosítása csak azért működik praktikusan a világban, mert csak bizonyos határozottan különböző lények vannak egyszerre jelen. Egy személy változó személyisége már gondotok okozna, de ez időbeli folyamat, azaz nincs jelen egyszerre két hasonló, de kicsit különböző állapot. Az idővonallal pedig azonosítjuk a személyeket. Valójában egy gyerek és egy öreg ember eléggé különbözik, még ha ugyanannak a személynek is tekintjük őket. Itt pont a probléma merül fel, de megoldjuk: ugyanis a személy folytonosan változik gyerekből öregemberbe, és mivel bárhol azt mondani, hogy azon a ponton az már egy másik személyiség, ezért azonosnak mondjuk.
Ha ugyanez a folytonosság meg lenne két lény között is, ha két lénynél előfordulna, hogy azonos múltjuk volt, és lelettek mondjuk másolva, majd széttartottak, akkor gondban lennénk. Akkor is gondban lennénk, egyszerre nagyon hasonló lények lennének jelen. Például egy gyerek és az ikertestvére nagyon közel lehet egymáshoz, sokkal közelebb, mint az egyik gyerek az öregkori személyiségéhez. Például Anna és Panna lehet, hogy jobban hasonlít, mint Anna és Anna néni. Mégis ez utóbbit mondjuk azonos személynek, mivel folytonos változás köti össze őket.
Visszatérve a filmre, ha Chris felismerné a személyazonosság problematikáját, és el tudna attól szakadni, hogy a "földi" fogalomrendszert használja ott is, ahol nem lehet, akkor elfogadhatná, hogy az a lény nagyon hasonlít Rheához, ami jó. Nem kell azon filózni, hogy Rheya-e, mivel értelmetlen kérdés. Bizonyára hasonlít annyira Rheyához, hogy Chris örüljön.
Egy hasonló kérdés az, hogy a lény ember-e. Erre azt mondhatom, hogy ez szintén attól függ, hogy emberszerűen viselkedik-e. Nos, a lény nagyon emberszerűen viselkedik, tehát nyugodtan embernek tekinthető, akármiből is áll. Egy emberszerűen viselkedő lény ember, akkor is, ha szilikonból van (mesterséges intelligencia), akkor is, ha bozonokból, és akkor is, ha hűs-vér ember. Nem az anyaga a releváns, hanem az, hogy milyen.
Chirsnek tehát szerintem nem volna szabad megölnie lényt. Ugyanis Chris kidobja a lényt az űrbe. Ez igazán nem szép tőle, hiszen a lény ugyanúgy fél a haláltól, mint egy szokásos ember.
De a lény visszajön, igazából halhatatlan. Innentől pedig Chrisnek egy új problematikája van: a lény csak Solairosn él, a Földön nem. A Solarison nem élet az éle, a Földön nem élhet. Tehát a dilemma megoldhatatlan. Az előző értelmetlen filozófiai kérdések megoldásával, egy pozitív, pragmatikus filozófiával is megmarad ez az emberi dilemma. Legfeljebb tisztábban lehet róla gondolkodni. Ez egy valódi probléma, mivel értékek prioritásáról van szó. Emiatt viszont teljesen szubjektív. A filmben is elhangzik: nincsenek válaszok, csak választások. Ez itt egy nagyon okos mondat. Chrisnek senki nem mondhatja meg, mit csináljon. Neki kell dönteni, mi a fontosabb.
Általában az ember ilyenkor nem tud gyorsan elszakadni, ez biztos. Embertől függ, hogy elszakad-e, és ha igen, mikor. Ez attól függ, hogy Chris a földi életet, vagy a lényt (Rheyát) szereti-e jobban.
Mennyország
A gond, hogy a Solaris tágul, így nem maradhat. Tehát kényszer oldja meg a kérdést. Itt lehet egy olyan befejezés, hogy Chris visszatér a földre, és végül sikerül Rheya nélkül élnie, feldolgozza a tragédiát. A film érzelmileg ugyanis tulajdonképpen nagyrészt erről szól. Egy férj elveszti szeretett feleségét, hogyan eshet túl ezen, hogyan dolgozza fel?
Azonban a film végül úgy végződik, hogy Chris nem száll be a kapszulába, és a Solaris elnyeli őt is. Kiderül, hogy a földi konyha jelenet illúzió lehet, hiszen Chris találkozik Rheyával. Tehát a Solarisban élnek, vagy halnak együtt.
Ezzel az a gondom, hogy ez tulajdonképpen a keresztény mennyország egy materialista megvalósítása. Mondjuk az jó, hogy a misztikus mennyország helyett egy valósan működő mennyországról van szó. Ez egy alternatíva a vallások helyett.
Egy másik értelmezés azonban az, hogy Rheya Chris emlékeiben él tovább. Mondjuk a bemutatott eseményekkel ez nehezen egyeztethető, de mégis a film szerintem nagyon rájátszik erre az értelmezésre. Igazából a két értelmezés között a film szándékosan nem választ. Ezzel egy metaforikus, összetett mondanivalót mond el.
A gondom mégis az, hogy a vallások esetében ugyanerre a kettősségre rá lehet játszani, és veszélyesen félrevezető csapda ez a kettősség. Végül is a vallásoknál a metafora egy misztikus elképzeléssel párosul, és a vallások ezt a kettős értelmezést arra használják, hogy megfoghatatlanok legyenek. Ez baj.
A "materialista mennyország" esetében mondhatjuk, hogy tényleg csak egy szimbolikus másik értelmezésről van szó, ami nem a "materialista mennyország" hipotézisének kimentésére szolgál. Mégis úgy vélem, veszélyes ez a kettősjáték.