A halál utáni élettől való félelmen kívül az élet értelmének kérdése
az, ami miatt véleményem szerint a legtöbb ember vallásos lesz
korunkban. Meggyőződésem, hogy a hit a nem igazán ész alapú, legfeljebb
utólag próbálják racionalizálni. Az ateizmusról, agnoszticizmusról vagy
vallásosságról szóló döntés itt dől el.
Az ateista általában azért ateista, mert szeret önálló lenni, és a
világért sem engedné, hogy valaki felülről megmondja neki a dolgokat, a
hívő pedig azért, mert jól érzi magát Egy olyan világképben, ahol.
Általában. Lehetnek fokozatok és kivételek.
Magam a legkevésbé sem tudok ugyan együtt érezni azzal, aki el tudja
fogadni, hogy más megmondja neki az élet értelmét. Egy kicsit is büszke
ember ilyet másik embertől nem fogad el. És most nem egy tanácsra
gondolok, ami arról szól, hogy mit csináljon valaki, hogy elérje
célját, hanem arról, hogy valaki megmondja, hogy mondjuk ezt szeressem,
azt utáljam, erre törekedjek úgy alapjában az életben, arra meg ne.
Persze a hívők azt mondhatják, hogy isten az egészen más, őtőle
elfogadják. Mindenesetre ezt én sehogy sem tudom elfogadni.
Egy ateistának ugyanakkor ez mégis csak okoz gondot, mert azért az
ember a másik oldalon – ha éppen nem büszke - mégis sokkal könnyebben
elfogad olyan célokat, ami mástól jön. Magam például úgy vagyok vele,
hogy sokkal szívesebben utazok Egy lánnyal valahova, mint egyedül.
És itt nem csak szexről van szó, hanem a városnézés is jobb, a
táj szépsége is élvezetesebb megosztva. Valahogy ahhoz nehéz
összegyűjteni az erőt, hogy magunknak tűzzünk ki célokat.
Az ateista tehát elmondhatja magáról azt, hogy szabad: nem isten rabja,
nem tartja gúzsba a hite, megszabadult a rab lánctól, végre szabad. De
vajon mi végre?
Szabad arra, hogy maga határozza meg sorsát, azt csináljon, amit akar.
Itt most mennék bele abba, hogy ez például erkölcstelenséget
eredményez-e. Erről az érveim megtalálhatóak máshol, véleményem szerint
az ateisták általában nem erkölcstelenebbek, mint a hívők,és ezzel
ellenkező statisztikát sem tudok.
Nem, nem az erkölcs itt a gond, az ateista a humanitását veheti sok
forrásból, nem az isten az erkölcs egyetlen forrása, sőt, nem is a
legjobb forrás. Nem ez a legnagyobb életdilemmája Egy ateistának.
Az viszont tényleg nagy gondot okozhat, hogy akkor most merre tovább?
Mi az életének az értelme? Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy az
életnek van valami meghatározott értelme. Ezek egy része istentől
veszik ezt, másik része viszont lehet ateista. Ha valakinek ilyen
meggyőződése van, akkor nincs olyan gondja, hogy ne tudná, mit
csináljon. Egészen addig, míg ez a meggyőződése össze nem dől. Amire
nagy esély van, hiszen az életnek nincs objektív értelme. Ha pedig
összedől, akkor az nagyobbat puffan.
Mindenesetre az ateisták általában szkeptikusok, és így kevésbé dőlnek
be ilyen hiteknek is. Általában nagyon is tisztában vannak vele, hogy
nincs az életnek valami objektív nagy célja. Ugyanakkor ez persze
praktikusan gondot okoz, mert ez tényleg gyengíti a motivációkat.
Hogy egy hasonlattal éljek, ott van az üres sakktábla, és az ateista
nem tudja eldönteni, milyen játékot játsszon, semmihez nincs kedve.
Azonban Egy kicsit kedvezőbbé tehetjük a helyzetet ezzel a hasonlattal.
Valóban, nincs a nagy versenybíró, Aki megmondaná, hogy mi az élet
célja, mire játsszanak, ki nyer, és ki veszít. Egy dolog azonban
adott: a sakktábla nem teljesen üres. Sokkal pontosabb a hasonlat, ha
azt mondjuk, hogy a sakktáblán bizony vannak bábuk, ugyanis az életből
nem hiányoznak a szereplők és más „tereptárgyak”. Sőt, még a szabályok
egy jó része is adott. Meg van szabva, hogy hoyg lehet lépni, és hogy
nem, hogy hogy lehet ütni, és hogy nem. Ezek ugyanis a
természettörvények, amiket senki nem léphet át. Legalábbis Egy ateista
általában ezt tudja, és elfogadja, és nem hisz természetfeletti
csodákban.
Mi hiányzik? Az hiányzik, hogy mi is a játék célja. Namost képzeljük el
ezt a szituációt: adva van egy sakktábla, vannak figurák, és vannnak
szabályai a épésnek. Hány féle értelmes célt tudunk kitalálni egy ilyen
játékhoz? A sakkhoz keveset. Az élethez valószínűleg többet, hiszen az
élet egy nagyobb, komplexebb játék.
Persze a sakkhoz is ki lehetne találni olyan célt, hogy mondjuk az
nyer, aki hamarabb lesepri kézzel az ellenséges bábokat, de valahogy a
sakkban ezt nem gondoljuk igazán jó játéknak. Jó játéknak olyat
gondolunk, ahol elég nagy kihívás nyerni, ami elég fair dolog, ahol az
illető ügyessége, esze döntő. Ugyanígy az életben is ki lehet találni
olyan célokat, amely elég jó kihívások, fair játékok és az eszünk,
ügyességünk, vagy más tehetségünk a döntő.
Az életben még mindig van elég sok olyan cél, ami ilyen
követelményeknek eleget tesz, még mindig van némi szabadságunk, de már
nem olyan elképesztően sok a variáció, már nem olyan nagy a szabadság,
amivel ne tudnánk mit kezdeni. Még azért jó érzés az, hogy valaki
mondjuk a között választ, hogy tudós, vagy zenész lesz, esetleg
mindkettőnek nekivág. De alapjában vannak olyan célok, ami ilyen
szempontból értelmesebbnek látszik, mert fair, mert kihívás.
Érdekes módon, aki szeret a sakkozni, az teljesen bele tud feledkezni a
játékba, és elfogadja azt, hogy a játékszabályok adottak, és a cél is
adott. Általában eszükbe sem jut csalni, mert nem ez a céljuk.
Elfogadják, hogy a fair nyerés az igazán értelmes dolog, amire büszkék
lehetnek. Nem nagyon kérdezik azt sem, miért nem játszunk inkább valami
mást? Bár lehet, mert mondjuk van a francia sakk is.
Az életben néha meg lehet kérdezni, miért nem játszunk valami mást?
Lehet menet közben francia sakkból, normál sakkba váltani. Mint az
bridzs, ahol lehet váltogatni a célokat az elején a biddingnél.
Nem érdemes azonban túl gyakran váltogatni a célt, hanem kitartani egy
mellett, amíg legalábbis valami értékelhető eredményt elérünk. Aztán
lehet váltani. Mindenesetre ugyanúgy bele lehet feledkezni, mint a
sakkba, ugyanúgy lehet évezni, sé ugyanúgy boldogok lehetünk.