::Ratzinger és a muszlimok

Afféle önbeteljesítő jóslatként is felfogható Ratzinger előadásának története. Persze nem volt az jóslat, sőt, Ratzinger nem is kifejezetten állította azt, amit neki tulajdonítottak, csupán idézett valakit. Ratzinger ugyebár egy híresen művelt teológus, és miközben persze nem akarom agyon dicsérni ezzel, de azért szellemi dolgokban mégiscsak kifinomultabb, mint a muszlim mezei hívők, vagy szellemi vezetők átlaga.
Ratzinger ugyanis csupán idézett valakit, nem állította azt, hogy a muszlimok békétlen, intoleráns nép volna a keresztényekhez vagy esetleg az európaiakhoz képest. De a muszlim vezetők és a nép erre mondjuk nem nagyon figyelt, itt volt az első hiba.
A helyzet az, hogy akár állíthatta is volna, csak egy pápától ez azért nem ildomos, van diplomácia, meg ilyenek. Sosem fogalmazhat egy pápa nyersen, mindig inkább finomabb megoldásokat kell választania. Most ez az idézet volt a finomkodás eszköze. Nem egészen tudom pontosan, mire ment ki a játék abban a beszédben, de nem is ez az érdekes. Tegyük fel, hogy Ratzinger a saját véleményeként mondta volna, amit idézett.
A muszlimok ugyanis előtte is, és azóta is igazolták ezt az állítást. Nem akarok itt a terrorizmussal példálózni, mert az egy igen nagy téma, elég csak visszamenni a karikatúra botrányhoz. Akkor a muszlimok egy Mohamed-karikatúrán háborodtak fel, aminek hatására izraeli, dán, norvég, német, és amerikai zászlókat égettek, valamint ezeknek az országoknak a nagykövetségeit megtámadták. Bush figurákat is égettek, de azt máskor is.
Nos, ez lenne egy kulturált vallás reakciója? Egyfajta számukra szentségtörésbe menő, de nálunk ártatlan és megszokott karikaturára sokkal általánosabban elutasított szentségtöréssel reagálnak, sőt, fizikai erőszakkal, rombolással?! Avagy most, Ratzinger eme idézetére megint fenyegetéssel, megint bábuk égetésével?
Hol van itt az arányosság elve? Először is Ratzinger szónoklatát ismerni kellett volna. A karikatúra botrányok esetében olvastam olyan elemzéseket, hogy nyugatról jött fundamentalista érdekeltségű hírvivők vitték a népnek el, hogy mi történt, és persze a hírből igen kevés és ferde információ juthatott el oda. A hírt a maguk érdekében manipulálták. Felvetődik a kérdés, hogy a Ratzinger ellen tüntetők közül egyáltalán hányan olvasták a szónoklatot, vagy hányan hallottak róla egyáltalán hiteles híreket?
Másodszor, amennyiben elítélnek egy ilyen szónoklatot, szónoklatra valószínűleg másik szónoklat, esetleg nyílt levél, valamilyen manifesztum kiadása az adekvát válasz. Még egy mértékadó tüntetés is elmegy, de nem bábuk égetése, nem fenyegetések.
A bábuk égetésével, a fenyegetésekkel a tüntetők pont azt igazolták, amit kifogásoltak: kifogásolják, hogy a muszlimok nem erőszakos nép, és ezt pont olyan formában teszik, ami elfogadhatatlanul erőszakos, intoleráns.
Elérkez ett az az idő, amikor a nyugati társadalom el kell, hogy felejtse a dekadenciáját. Nem toleranciáról van szó, ha nem mondjuk ki a nyilvánvalót: igen is a muszlim világ az átlagban sokkal erőszakosabb, intoleránsabb, mint a nyugati civilizáció. Sokkal fundamentalistább, sokkal vallásosabb, sokkal maradibb, sokkal konzervatívabb, sokkal inkább bezárkózó, és emiatt sokkal indulatosabb, zsigeribb.
Ki lehet mondani, hogy a muszlim civilizáció egy pár száz évet lemaradt a nyugati civilizációhoz képest. Ez annál is inkább érdekes, mert ezer éve még egy kicsivel előrébb járt. A nyugat az araboktól (az arabok és muszlimok uygebár nem pontosan ugyanazt a halmazt alkotják de ettől a kis különbségtől most eltekintünk) vett át sok technikai újítást és sok szellemi kincset, többek között tőlük kaptuk vissza az antikvitásnak a keresznténység alatt üldözött és elveszett forrásait.
Aztán valahogy náluk nem volt reneszánsz, nem volt felvilágosodás, nem volt polgárosodás, nem volt ipari forradalom, és nincs demokrácia. Az egy Törökország félig sikerült modernizációját kivéve nem volt, és ugyebár ez is egy kicsit inkább kívülről jött, és kényszeres volt.
A muszlimok jelenlegi helyzetükben egy olyan serdülőhöz hasonlítanak, aki nagy fegyvert kap a kezébe, és azzal öldökölni tud, de felelősen viselkedni még nem. A globalizmusban a muszlimokhoz is eljutott a technika néhány vívmánya, főleg, hogy az olajuk miatt sok helyen igen nagy gazdagság van, de nem jutott el a kultúra, a társadalmuk alig lépte túl azt a középkori szintet.
Nálunk Európában a nemzeti és vallási háborúk hosszú sora húzódott végig a közép és újkoron, majd a huszadik századon még nagyobb háborúk.
Lehet, hogy az európai tolerancia, demokrácia, és társadalmi érettség abból is táplálkozik, hogy mi már túl vagyunk azon a két nagy világégésen, ami mély nyomott hagyott társadalmunkban. Az európaiak persze szintén nem nagyon bölcs emberek, nekik is nagyon meg kellett égetniük a kezüket, mire valamicskét tanultak.
Nálunk is volt valami olyasmi, mint a terrorizmus, mi általában kormányfőket öldöstünk, különösen az oroszok az 1917-es forradalom előtt. Még nagyon sokáig megmaradt nálunk is elszigetelve a terrorizmus, de most már talán csak-csak elhal. Mi európaiak többé kevésbé tudunk békésen élni egymás mellett. Persze mi magyarok és a szomszédaink nem vagyunk ebben túl jelesek, de még sem lövöldözünk rakétákat Romániába, és nem küldünk terroristákat Szlovákiába. Pedig nekünk is lennének követeléseink. De mi magyarok, józanabbak azért csak megtanultuk, hogy „kis Magyarország is ország, nagy Magyarország háborúskodással pedig pokol”. Azt is elfogadja a józanabbja, hogy egy állam jóléte nem a méretén múlik, a sanyarúsága sem tehát. Persze nálunk is vannak kevésbé józanabb fundamentalisták, de szerencsére nem sokan.
Hozzá tartozik ehhez a folyamathoz az is, hogy Európában a vallás visszaszorul, a tudomány, a liberálisabb gondolkodás, a tág értelemben vett racionalizmus pedig valamicskét előrébb került. A vallás a legtöbb ember életében inkább valami spiritualitás, valami magánügy, valami kis játék, amit nem kell véresen komolyan venni, inkább csak a „lélek” ápolgatásáról van szó. Európában emiatt is ma már furcsa volna, ha egy protestáns és egy katolikus egymásnak esne (Észak-Írországot kivéve talán).
A folyamatban tehát a szekularizációnak, és tudományos modernizmusnak nagy szerepe van. Ez is valami olyasmi, amiben a muszlimok lemaradtak (megint Törökország egy részbeni kivétel). Mindez tehát végül is mire irányul?
Ratznigern ek nagyon jó lenne az a konklúzió, hogy Európa és a muszlimok között a különbség a keresztényi szeretet. De nem, mi sem voltunk különbek a keresztény sötét középkorban. Amitől mi különbek vagyunk az a szekularizáció, a tudományosság, a mindennapi praktikus materializmus és ateizmus. És ha ezt a tendenciát tovább vetítjük, akkor Ratzingernek ez a történelmi és kulturális összehasonlítás nem is olyan rózsás: mert azt mutatja, hogy a legbékésebb, legtoleránsabb, legérettebb társadalom mindenképpen szekuláris, és legalább praktikusan ateista.