Korábbi tapasztalatom Oshoval
Pár éve egy Osho könyvet vettem meg, és elolvastam. Azért csak egyet,
mivel az az alapelvem, hogy nem veszek olyan könyvet, amivel nem értek
egyet. Mert hogy a könyvvásárlással támogatom a szerzőt. Néha mondták
nekem, hogy hát meg kell ismerni azt, amit ellenzek. Nos, szerintem a
legsunyibb dolog lenne az, hogy valaki sok hülyeséget leír, és vegyék
meg még azok is, akik ellenzik, hogy cáfolhassák. Hát micsoda átverés
az ilyen?! Namost persze ezt semelyik író nem vállalná, és persze ők
többségében persze hiszik azt, amit írnak.
Amennyiben valamilyen nézetet meg a karok ismerni, és gyanítom, hogy
hülyeség (beleolvasva azért elég jól meg lehet ezt mondani), akkor
marad a könyvtár. A könyvtárból kivéve is elolvashatom, és még sem
támogatom a nézetet. Ráadásul aki nálam otthon körbenéz, még véletlenül
sem kap olyan téves benyomást, hogy a nézetem valami más lenne, mint
ami.
Osho ilyen szempontból határeset. Azért is vettem mégis meg a könyvet,
mert azért ha a miszticizmussal nem is értek egyet, van azért Osho
szemléletében sok jó dolog. Egy másik elvem az, hogy néhány vallásos,
misztikus könyvet azért elolvasok (inkább könyvtárból), és az abban
használható életszemléleti dolgokat lefordítom normális, tudományos,
pszichológiai nyelvre, és kamatoztatom. Így például a taoizmusból, a
buddhizmusból a zenből sok mindent át tudok venni.
Tehát elolvastam ezt a könyvet, és mondjuk egy bizonyos zen
életszemlélet nagyon frissen van leírva benne. Amolyan motivációs
erősítőnek nagyon is jó, és hát manapság ez nagy üzlet. Sok-sok ember
vesz nagyon sok könyvet azért, hogy megoldja az életének problémáit.
Sok esetben ezek a könyvek pedig nem is mondanak semmi orbitálisat,
hanem csak közhelyes dolgokat ismételgetnek újra és újra. Sok olvasó
mégis megveszi, mert még ezeket a közhelyeket is jó olvasni, hogy
megerősítsék magukat, a motivációjukat. Van is egy nagyon sikeres
könyv-sorozat, amelynek az a címe, hogy
Chicken Soup for the Soul
(magyarul megjelent: "Erőleves a léleknek”). Nem tagadom, néha én is
így vagyok ezzel. És Osho könyveiben sincs a zenhez képest olyan sok
nagy újdonság.
Osho és az ateizmus
Mindezek után az itteni bochumi legnagyobb (tudomásom szerint)
könyvesboltban böngésztem, és egy Osho könyv akadt a kezembe.
Semmiképpen nem vettem volna meg, ha a címe nem döbbent meg azonnal: „Der Gott den es nicht gibt, Westliche Religion und die Lüge von Gott”,
azaz „Az isten, aki nem létezik, nyugati vallások és az istenről való
hazugság”. Az angol cím „God is Dead”, ami Nietzsche híres mondására
hajaz.
Na erre már kíváncsi voltam. Nietzsche nem csak a címben van, hanem
tényleg fontos szerepet játszik. Osho gondolatmenete a következő:
valóban nincs isten, Nietzschenek igaza volt, de a megoldás nem az
ateizmus, hanem a zen és a meditáció.
Szóval Osho nem hisz istenben. Ez az eddigi misztikus szövegeiből nekem
nem jött át, sőt, nem gondoltam volna. Én azt gondoltam, hogy biztos
hisz, de nem nagyon beszél róla, vagy nincs határozott képe, és inkább
a meditációról, a zenről beszél.
Tisztázni kell azt is, hogy az ateizmus tágabb értelmében Osho ateista,
ugyanis az ateizmus annyit jelent, hogy „isten nélküliség”, azaz aki
nem hisz határozottan istenben, az ateista. Az agnosztikus, akinek
nincs semelyik irányban álláspontja, az is ateista, méghozzá gyenge
ateista. Az erős ateista az, aki határozottan hisz abban, vagy tudni
véli, hogy nincs isten.
Osho egyébként sok helyen határozottan is tagadja isten létezését, de
sok más helyen határozatlannak azaz a mi szavainkkal, agnosztikusnak
vallja magát. Ez ellentmondásos, de mindkét esetben ateista a mi
fogalmaink szerint, csak Oshonak erről nincsenek pontos ismeretei. Neki
az ateista az, amit erős ateistának mondunk.
Osho egyébként sok más dologban is tájékozatlan, fél-ismeretei vannak.
Például azt mondja, hogy Nietzsche az „isten halott” tézisével
tulajdonképpen kiüresedett, mert nem tudott erkölcsi mércét,
motivációt, célokat adni magának, vagy az emberiségnek, és aztán ezért
őrült meg. Nos nem, mivel Nietzsche kidolgozta a híres „Übrermensch”
elképzelését, ami erkölcsöt és célokat is jelentett. Hajaj, de még
mennyire. Ugye vannak olyanok, akik a fasizmus ideológiájának alapjait
látják benne, ami azért túlzás.
Nietzschét ugyan nihilistának mondják sokan, de ez csak olyan
értelemben igaz, hogy a keresztény erkölcsöt tagadta, nem igaz, hogy
nem tett helyébe semmit.
Általánosságban is téved Osho, amikor azt mondja, hogy az ateizmussal
megszűnik az erkölcs. Vannak, akik mondtak ilyet, de van ateista, avagy
világi humanizmus. Nem igaz, hogy nincs. Sok más pontatlansága is van
Oshonak, amibe most nem megyek bele, annyira sok.
Osho miszticizmusa
Osho egy elég erős szkepticizmust képvisel, és azt mondja, ne higgyünk
el dolgokat tapasztalat, kétely nélkül. Nos, ez eddig jó. És aztán az
is jó, hogy az istenhitet elveti. Nos, de ezután akkor miért fogadná el
az ember Osho miszticizmusát?
Osho nagyra értékeli a tudományt egy pár helyen. Ugyanakkor azt vallja,
hogy a lélek az valami világlélek, energia, valami misztikus dolog,
hogy nem csupán az agyunk van, hanem valami plusz energia (és persze
nem elektromágneses). Namost ez olyan dolog, ami határozottan ellent
mond a tudománynak. A tudomány semmiféle misztikus energiát nem ismer,
és a „lelki” tulajdonságainkat az agy működésére vezetik vissza.
Mintha Osho csak azért akarná lerombolni az istenhitet, hogy az ott
keletkezett űrt a maga miszticizmusával tapassza be. Osho azt mondja,
hogy az ilyen lyukak betapasztása nem jó, mert úgy sem gyógyulnak be
ezek a sebek azzal, hogy eltakarjuk. De nem mond semmi olyat, ami
igazolná, hogy a saját hite nem egy újabb tapasz csupán. Merthogy
tudományos igazolása az nincs.
A könyv azoknak lehet érdekes, akiknek meglepetés, hogy Osho
tulajdonképpen ateista. Amit Osho mond, abban mint mondtam, van némi
használható, bár annyira nagyon új dolgokat nem mond, és elég sokat
ismételgeti magát.