Az ún. Mohamed-karikatúrákról

Nos, mondjunk véleményt  ateista szemmel erről a kis politikai eseményről, amely az elémúlt hónapokban kicsit felkavarta a világot. Néhány Nol cikket fogok használni háttéranyagnak, és hogy utalni tudjak, ismételgetés helyett.

Először is, mint azt sokan említették, a karikatúrák elsődleges szerepe nem a mohamedán vallás kigúnyolása volt, hanem egy bizonyos összefüggésre hívta fel a figyelmet, miszerint manapság a terrorizmus nagyrészt főleg az iszlám valláshoz kötődik, és hogy az iszlám terroristák nem csupán esetlegesen iszlámok, hanem hivatkoznak az iszlám vallásra tetteik ideologizálása érdekében (ld. Buda). A kevésbé fanatikus iszlám közösségek pedig időnként felszólalnak az ellen, hogy ez az iszlámnak nem a megfelelő értelmezése, hanem a félreértelmezése. Ugyannakkor ez igen kevésnek tűnik. Valahogy hathatósabban is tehetnének a dolog ellen, mivelhogy eme bűnözők mégis ott élnek eme iszlám közösségekben, de nem csak, hogyott rejtőznek, hanem valamilyen támogatást kell, hogy kapjanak, anélkül nem tudnának működni. Tehát egész biztos, hogy az iszlám közösség nem ítéli el ezt a fanatizmust elég élesen és hathatósan. Ateista szemmel meg persze azt mondhatnám, hogy ne csodálkozzunk. A hit zavaros, homályos dolog, persze, hogy különféle módon értelmezik, és persze, hogy egy ilyen dologgal vissza lehet élni. Nagyon is könnyen vissza lehet élni. Minden felelősen gondolkodó értelmiségi feladata, hogy nézeteit olyan módon írja le, hogy az a legvilágosabb legyen, legkevésbé legyen félreértelmezhető. Nem véletlen, hogy a vallások nevében ennyi szörnyűséget követtek el.

Másodszor, amennyiben egy karikaturistának esetleg egy vallás kritizálása lett volna a célja, akár ironikus módon is, az egy sajtószabadságban élő országban megengedett kell, hogy legyen. Sokszor, sokan hivatkoztak, hogy a szólásszabadságnak is van határa, amikor másokat sért ez a szabadság. Valójában a szólásszabadságnak csak akkor van határa, ha egy egyént, vagy egy közösséget olyan módon sért meg, hogy az már becsületét gyalázza. Ez törvénytelen, és ilyen esetben polgári pert lehet indítani. Véleményem szerint egy vallást ironizáló valamilyen karikatúra nincs ezen a szinten, és nem lehetett volna ilyen pert nyerni.

"Ahogy nemrég egy brit törvényhozási vita kapcsán megfogalmazódott, egy vallási tan kritizálása, megsértése, ócsárlása, nevetségessé tétele nem tekinthető egy vallás vagy vallási közösség elleni támadásnak." írja Buda Péter

De emlékeztetnék, hogy a per azon is megbukott volna, hogy a karikatúráknak nem is volt célja az iszlám vallás ironikus, közvetlen kritikája, legfeljebb egy közvetett kritika.

Harmadszor. Amennyiben a karikatúrák célja a mohamedánok sértése lett volna, és megsértődtek ezen, akkor elfogadható reakció a tüntetés. A dán, norvég zászlók égetése az már egy lépéssel tovább megy, mint egy karikatúra, hisz egy szimbólumot nem csupán karikatúráz, hanem fizikailag gyaláz meg. Itt az arab fanatikusok már tovább léptek, mint ami helyes lett volna. A nagykövetségek felgyújtása pedig egyértelműen irracionális, tűlreagálás, és persze bűncselekmény is (ld. Buda, Fischer). Olyan fanatikus közösségeknek, akik így reagálnak egy ilyen provokációnak vélt dologra, nincs min megsértődniük.

Mint ahogy sokan rámutattak, ez a reakció ráadásul egyáltalán nem spontán volt, nem arról van szó, hogy Szíriában, Iránban, stb. olvasták a dán ujságokat, és felháborodtak ezen. Nem, hónapokkal később, aktív propagandatevékenység hatására háborodtak fel "spontánul" ezek az arab fanatikusok (Ahmed Abdelrahman abu Laban  ld. Buda). Arabot írok, mivel bár a törökök is muszlimok, jóval kevésbé voltak ott civilizálatlan reakciók. Törökország mind állami szinten, mind egyéni szinten közelebb van a nyugati civilizációhoz, ezt most megmutatták. Remélem, hogy az EU-ba lépve egyrészt kapcsot fognak jelenteni az arab és a nyugati világ között, másrészt pedig lehetetlenné teszik az EU esetleges keresztény szuperállammá alakulását a Vatikán káros befolyása által.

Visszatérve a karikatúrák kérdésére, tehát a természetes reakció az lehetett volna esetleg, hogy a dániai muszlimok kimennek egy tüntetésre az újság szerkesztői irodája elé, az újság meg hát megofntolja, hogy akkor a jövőben kitart-e véleménye mellett, vagy figyelembe veszi az arabok nézeteit, vagy esetleg leközöl valamilyen vitát, párbeszédet.

Negyedszer. Az arab követelések arról szóltak, hogy a dán elnök mondjon bocsánatot. Mint arra rámutattak, ezzel az arabok rámutattak arra, hogy nem ismerik a nyugati civilizáció berendezkedését, másrészt talán nem is ismerik el ennek előnyeit. Ugyanis dániában egy újság lehet valóban független, és nem a kormány álláspontját képviseli. Ennek megfelelően a kormány viszont nem is felelős minden újságért partikulárisan. Tehát a dán elnöknek semmi oka nincs bocsánatot kérni, és a dolgonak a szimbolizmuson kívül nincs is sok jelentsége: ettől még az a dán újság máskor ugyanúgy leközölhet hasonló karikatúrákat.

Hasonlóan nevetséges az a fajta kollektív büntetés, amely a dán árukkal szemben bevetett szankció. Ez csak olyan dán vállalkozásokat és kisembereket súlyt, akiknek jó részének abszolót semmi köze nincs a dologhoz, és valószínúleg nem kekeckedne az arabokkal.

A kérdésnek van persze egy dán belpolitikai vetülete, és komoly nemzetközi-politikai háttere is, amivel itt most nem kívánok foglalkozni.

Összefoglalásul: Egyet értek Fischer Istvánnal, hogy nem kellene nekünk itt annyira finomkodni, hanem bizony kiállni az elveinkért és megmutatni az arab civilizációnak, hogy mi az, hogy demokrácia és szekuláris állam. Nyilván nem eg ateista álláspont képviseletét várom a kormányainktól, de egy hatrározott szekuláris és demokrata álláspont képviseletét elvárom. És természetesen egyet értek Buda Péter megfontolt, tájékozott, de határozott nézeteivel, ahogy azt tőle megszoktuk mindeddig.

Irodalom:

Fischer István: "Lecke kis országoknak",  Népszabadság, 2006. február 24. , http://www.nol.hu/cikk/395294/

Buda Péter: "Karikaturisztikus torzó",  Népszabadság , 2006. február 21. , http://www.nol.hu/cikk/394910/