Minden létező igazolható

"Ha valami elvileg túl lenne a lehetséges tapasztalaton, akkor nem lehetne sem elmondani, sem elgondolni, s kérdéseket sem lehetne feltenni vele kapcsolatban."

Rudolf Carnap: A Metafizika Kiküszöbölése a Nyelv Logikai Elemzésén Keresztül

Nos, ez a tézis igen erősnek tűnik, és már-már metafizikainak is. Kifejezi a korai Bécsi Kör radikális nyelvfilozófiáját, amit sok odlalról támadtak, és természetesen sok részletében revízióra is szorult. De úgy vélem, hogy a végkövetkeztetések, mint ez, nem. Ezeket nem érintik azok a kritikák, amelyek néhány részletet illetően jogosak.

De nem is a Bécsi Kör filozófiája a témám, sőt, nem is pontosan ez a tézis, hanem egy ehhez kapcsolódó, talán még radikálisabb tézis, a valóság, és az empirikus ellenőrizhetőség kapcsolatáról. A "valóság" szónak persze tőbb értelmezése van, amelyből két lehetséges definíciót fogok kiemelni.

Igazolás-univerzum: A valóság mindaz, amit empirikusan igazolni tudunk.

Hatás-univerzum: A valóság mindaz, ami hatással van ránk, vagy valamilyen valós dologra. (rekurzív definíció)

Amikor a valóságról beszélünk, akkor sokszor az egyik, sokszor a másik értelemben beszélünk róla (néha talán valamilyen más értelemben is). Azonban ritkán gondoljuk meg, hogy mi is az igazolás- és hatásuniverzum közötti kapcsolat. Ha ilyen könnyedén, és meggondolás nélkül váltogatjuk a fogalom e két értelmét, nem lehet, hogy azért, mert a két fogalom azonos?

Tézisem pont erről fog szólni, hogy a két definíció ekvivalens, tehát:

Tézis: Az igazolás- és hatásuniverzum azonos. Mindaz, ami hatással van ránk, empírikusan igazolható, mégpedig minél nagyobb hatással van ránk, annál könnyebb módon.

(az ekvivalencia másik irányában az állítás nem olyan érdekes, most mellőzzük)

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem létezhet olyan "transzcendens" létező, amely befolyásolja a sorsunkat, és nem ellenőrizhető empírikusan. Sőt, amennyiben ez a hatás jelentős, akkor könnyen igazolható. Mondhatnánk úgy is, hogy a ránk legnagyobb hatással levő, legjelentősebb dolgokról már egészen biztosan tudunk, legfeljebb az lehet, hogy a róla szóló elméletünk nem egészen fedi az "igazságot".

Nos nézzük, miért van ez így? Képzeljünk el egy olyan "transzcendens" létezőt, amely egy ici-pici kis hatással van közvetlenül ránk. Mit jelent ez a hatás? Azt jelenti, hogy valameilyen állapotunkat ez a létező megváltoztatja egy kis mértékben. (Jegyezzük meg, hogy a hatások ismereteink szerint mindig kölcsönhatások, de ez most irreleváns) Ha ezt teszi, akkor eme állapotváltozás érzékelhető, hiszen a saját állapotunk változásait igen jól tudjuk érzékelni. Amennyiben nem tudnánk, akkor nem tudnánk, hogy ez a dolog hatással van ránk, azaz nem volna számunkra létező a hatás-valóság értelmében. Nos tehát a hatást észrevettük, innen tudjuk, hogy létezik. Például ez a létező befolyásolja a lottóeredményünket, a lelkiállapotunkat, a vizsgáinkat, vagy bármi. Nos, mi kell ezután ahhoz, hogy empírikusan ellenőrizzük ezt a dolgot? Gyakrolatilag semmi, csupán ezeknek a tényeknek a megfelelő konstatálása. Ez eme dolog létezése mellett egy adat lehet. Amennyiben eme "transzcendens" dologrol van valami elképzelésünk, márpedig, kell, hogy legyen, hiszen akkor van tartalma a róla szóló fogalomnak, akkor egy bizonyos kezdeti elmélet kész van arról, hogy eme transzcendens dolog hogyan hat ránk, vagy valamire, ami majd valahogy hat ránk.

Ezt az elméletet csak megfelelően precízzé kell formálni ahhoz, hogy maga az elmélet is empírikusan ellenőrizhető legyen eme hatás által. Amennyiben hiányzó láncszemek vannak a "transzcendens" dolog, és közöttünk, akkor ezeket rekurzívan fel lehet ugyanígy deríteni. Amennyiben nincs hiányzó láncszem, vagy a hatás közvetlen, akkor az elmélet, a hatás, a hatás megfigyelése egyben egy tökéletes empirikus ellenőrzés. Ezek után már csak az a kérdés, hogy ezeket a hatásokat ezzel az elmélettel lehet-e legjobban magyarázni, vagy sem. Nincsen-e valamilyen más magyarázat, amely egyszerűbb, jobban illeszkedik a többi elmélettel, precízebb jóslatokat ad, vagy hasonló. Az igazolás már csak annak függvénye, hogy az a dolog valóban létezik, és hogy mennyi megfigyelést gyűjtünk össze, illetve meddig vizsgáljuk az elméletet. Figyelem, igazolást írtam, azaz konfirmációt, nem verifikációt! Innen tehát a tudomány metodikájának a kérdése, hogy ezt az elméletet kezelje. Egy lehetséges tudományos elmélethez jutottunk, amely, ha igaz, idővel igazolódni fog.

Amennyiben a transzcendens létező nem közvetlenül ránk hat, akkor az eljárás rekurzívan végigkövethető több lépcsőben. Ha valahol végleg megakadnánk, az csak azért lehet, mert nincs hatás. Ha nincs hatás, akkor a "transzcendens" létező nem hat ránk közvetett módon, nem létezik számunkra.

A képen a szaggatott, kettős nyilak jelzik a kölcsönhatást, a sima vonalak pedig a megismerés útvonalát visszafele. A megismerés a megismerő felől indul, és a közvetlenül megismetrt dolgok felől a közvetett módon megismert dolgok felé. Megismerhetetlen dolog csak az entitás6 lehet, amely kint van a hatás-univerzumból is. Az entitás6 létezésének feltételezése számunkra indifferens, nem hoz hasznot, nem jelent semmit. Meg kell jegyezni azt is, hogy jelenlegi tudásunk szerint minden létező dolog minden létező dologgal közvetlen kölcsönhatésban van, ha máshogy nem, a gravitáció által. Azonban praktikusan így nem igazolható minden létező. Ez az ábra egy olyan "transzcendesns" létezőre is igaz, amely mondjuk nincs gravitációs kölcsönhatásban velünk, de valahogy mégis hat valami valós dologra, akár egy nem szimmetrikus kölcsönhatás által is.

Összefoglalva: nincsenek transzcendens létezők (számunkra).

Ennyit a dolog elvi oldaláról. A következő a dolog praktikus oldala: minél erősebb valaminek a hatása, annál könyebb empírikusan ellenőrizni, és annál hamarabb felderíthető spontán módon is, és a célzott kutatás által is. Ha tehát léteznek olyan létezők, amelyek elvben ellenőprizhetőek, de gyakrolatilag még nem igazoltuk, és nem tudnánk igazolni őket, akkor azok nagyon jelentéktelen dolgok. Azt kell, hogy mondjuk, hogy valami olyan jelentéktelen dolgokról lehet szó, amelyek a neutrínónál is jelentéktelenebb hatást fejtenek ki ránk.

Végül: miért van az, hogy a vallások mégis transzcendens létezőkről beszélnek? Hogyan lehetséges az, mit használnak ki? Hol hibáznak? Egyrészt persze könnyen meg lehet téveszteni tudatlan embereket arról, hogy az életükben bizonyos eseményeknek nem valami "földi okuk" van, hanem egy transzcendens létező hatását látják. Különösen azokat a tudatlanokat, akik a tudományos magyarázatokat nem ismerik. Aztán ott van esetleg ama jelenségeknek a köre, amelyeknek tudományos magyarázata nem egészen jó, vagy igen hiányos. Ezek helyett könnyen beadnak egy semmivel sem jobb, transzcendens magyarázatot. A tudományos magyarázat esetleges hiánya természetesen egyáltalán nem jelenti, hogy a transzcendnes magyarázatnak helye van. Továbbá a vallások pontosan azt kerülik el, hogy a magyarázatukat komolyan vegyék. A helyett, hogy egy precíz elméletet írnának le, leírnak egy homályos, megfoghatatlan elméletet, amit egyrészt sokmindenre rá lehet húzni, másrészt, pontosan emiatt specifikusan egyáltalán nem ellenőrizhető. A közembert nem zavarja az, hogy ez a fajta cáfolhatatlanság az elgondolásnak nem előnye, hanem hibája (ld. Popper).

Irodalom:

Karl Popper: A tudományos kutatás logikája