Mi az élet értelme?

 A filozófia hosszú, sötét teadélutánja...

A köznapi filozofálgatásnak ez az egyik leggyakoribb kérdése. Ugyanakkor a szakmai filozófiában ez a kérdés nem nagyon szerepel. Talán régebben szerepeltek erről szóló értekezések, de egy olyan száz éve a szakfilozófiából ez a kérdés teljesen kiszorult.

A köznapi embert a kérdés nagyon foglalkoztatja, mintegy leglényegesebb kérdésnek szokták tartani. Olyannyira, hogy az olyan filozófiákat, amik nem válaszolnak meg erre a kérdésre, érrtéktelennek gondolják. És a tudományt is, aminek ez a kérdés biztosan nem feladata, emiatt kárhoztatják sokan. A vallásokat pedig sokan azért éljenzik, mert választ ad erre a kérdésre. Állítólag…

Ugyanis az is megfigyelhető, hogy a kérdésről való filozofálgatás egyike azon kérdéseknek, amiben legkevésbé van konszenzus, a legterméketlenebb vitákhoz vezet. Tulajdonképpen szinte mindig bizonyos szubjektív szemléletek csapnak össze a megegyezés, vagy az eredmény leghalványabb reménye nélkül. Mert hogy a két fél szubjektív véleménye az elején is adott, és ezen túl mi más eredmény jöhetne ki ebből a vitából, mint hogy ezt ismételgetik többféle megfogalamzásban?

De mielőtt előre szaladnánk, elkezdeném az értekezésem azon fonalát, amit terveztem. Ez pedig egy kicsit a szakfilozófia felé mozdul el, de azért közérthető maradok, és semmiféle szakszerűséget nem célzok meg. Célom inkább az, hogy a közembernek érthetőbben, érdekesebben mondjam el a szakfilozófia egy eredményét ezzel kapcsolatban.

Van annak egy bizonyos oka, hogy a filozófiában az elmúlt száz évben ez a kérdés már nem igazán kerül megvitatásra. És ez nem az, hogy a tudomány, vagy a filozófia ne akarna minden fontos kérdést megválaszolni, hanem majd kiderül, hogy mi.

Nyelvi elemzés

Az elmúlt száz évben az un. nyelvi fordulat után az analitikus filozófia lett a domináns irányzat. Ennek pedig az az elepvető módszere, hogy mielétt egy kérdésre választ adna, megvizsgálja a kérdés jelentését. Ez egy elég ésszerú, természetes dolognak túnik, miert hiszen hiszen az semmire sem jó, ha egy kérdés helyett egy másik kérdésre válaszolnánk. Továbbá az analitikus filozófia úgymond „rájött” arra, hogy bizonyos esetekben a kérdés rosszul van megfogalmazva, értelmetlen, álkérdés. Hiába látszik első ránézésre értelmesnek, valójában nem az. Még akkor is, ha „mindenki érzi”, hogy az. Esetleg van valami a kérdés „mögött”, de ha ezt azonosítjuk, akkor az egészen más kérdést jelent, amit egészen máshogy kellene megfogalmazni. Ebbe itt nem kívánok részletesen belemenni, mert mshol tárgyalom, itt ezt az általános tanulságot adottnak veszem. Konkrétan pedig úgyis ki fog derülni.

Nos tehát vizsgáljuk meg, mit is jelent az, hogy „az élet értelme?”.  A kifejezésből úgy tűnik, hogy a kérdező feltételezi, hogy az életnek van egy bizonyos értelme. Ez pedig azonosítható valahogy. Az első kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy hogyan? Mi a kritériuma annak, hogy valami az élet értelme lehessen? Avagy máshogy megközelítve a kérdést, mit is ért a kérdező valaminek az „értelme” alatt? Avagy még máshogy megközelítve, ha valaki választ ad erre a kérdésre, akkor a kérdező miképpen fogja megvizsgélni, hogy ez a válasz helyes-e? Van-e valami elképzelése arről, hogy ezt hogyan ellenőrizze? Hogy hogyan döntse el, hogy a válasz elfogadható-e?

Megjegyezném, hogy ezek a kérdések összefüggenek, azaz az, hogy mit jelent a kérdés, és az, hogy miképpen kezeljük a válaszokat, az egymástól függ. De hogy hogyan függ egymástól, és miért, arra megint csak máshol térek ki.

Tárjünk vissza a kérdésre! Tehát első probléma, hogy nagyon kérdéses az, hogy mit is jelent az, hogy „valaminek ez és ez az értelme”. Így a kérdésre, ha valaki választ ad, akkor nem vagyunk felkészülve arra, hogy miképp kezeljük a válaszokat. Emiatt ezt is mindenki szubjektíven közelíti meg. Van olyan válasz, ami tetszik neki, és van, ami nem. Csak akkor ugyebár egészen más kérdésre kap választ, nevezetesen arra, hogy mi tetszik neki.

A problematika „lényegéhez” jutunk akkor, ha felismerjük, hogy valójában csak azt tudjuk megmondani, hogy „x értelme y számára z”. Meg tudjuk mondani, hogy mandjuk „Zoli számára az egyetem értelme a bulik” vagy „János számára az egyetem értelme a tanulás” vagy „Gábor számára az egyetem lényege a diploma”.  Ezt abból tudjuk valamennyire megállapítani, ahogy Zoli, Gábor, János beszél és viselkedik. Az "értelme" szó jelentése itt olyasmi, hogy "fontos", "célja", "jelentősége".

Tehát azt értelemzni tudjuk, hogy valakinek valaminek mi az értelme, azaz számára mi a fontos abban a dologban. Csakhogy ez egy reláció, két dolog közötti kapcsolat, és szubjektívitáson alapul.

Olyasmit tehát lehet értelemzni, hogy „Mi xy számára az élet értelme?” Ezt többé kevésbé adott esetben megállapítható, bár elképzelhető, hogy valakinek nincs ilyen kialakult képe, a viselekdése és beszélgetései nem mutatnak egy meghatározott értelmet. Az egyetemhez képest az élet nagy, és nem feltétlenól csak egy fotnos dolgo van benne, vagy nem feltétlenül van benne legfontosabb. Legtöbb esetben legalábbis több nagy motiváció is megállapítható. De az is lehet, hogy egyáltalán nincs ilyen. Az illető ember nagyon lazán, eklektikusan viselkedik.

Namost mindebből hogyan jutunk el az „Mi az élet értelme?” kérdésig? Véleményem szerint nem tudunk eljutni. Azokból az információkból, hogy „Mi xy számára az élet értelme” nem nagyon lehet eljtuni oda, hogy „Mi az élet értelme”.  Az előző egy olyasmi, ami két dolog közötti reláció, a második egy olyan, ahol a személytől való függés már nincs meg. Ha egyszer az élet értelme egy olyan dolog, ami a személytől függ, akkor nincs értelme a személytől elvonatkoztatva az élet értelméről beszélni.

Egy lépés volna, ha a sok ember felfogásában meglehetősen nagy koreláció, interszubjektivitás mutatkozna. Ilyenkor lehet arról beszélni, hogy „többségében az emberek számára az élet értelme ez és ez”. Valamennyire lehet is ilyen nagy, és népszerű motivációs célokat találni: boldogság, szeretet, szerelem, élvezet, érdekesség, jólét, utódnemzés. Ezek többnyire biológiai származásunkból adódik is. Az evolúcióból következik, hogy egy tartósan fennmaradó faj számára fontos, hogy jólétben éljen és szaporodjon. Ha ez nem volna az emberek többségének fontos, valószínűleg kihaltunk volna.

De az, hogy „az emberek többsége számára ez az élet értelme”, még mindig távol áll attól, hogy „ez az élet értelme”. Az előbbi csupán egy bizonyos, nem véletlen egybeesés a szubjektív felfogások között. Az utóbbi egy objektív tulajdonságra utal. Valami olyasmire, hogy az életnek objektíven van egy megállaptíható tulajdonsgága, az értelme. Ez pedig függetlenül az emberek szubjektív felfogásától egy rögzített valami. Ami tehát nem közvéleménykutatás, hanem valamilyen az életet, az univerzumot, vagy bármi más rajtunk kívól eső dolgot  vizsgáló módszerrel vizsgálandó. Ez az állítás azt mondja, hogy azon túl, hogy számunkra van az életnek értelme, van az életnek (vagy valami más tőlünk független dolognak) ettől logikailag függeltenól egy bizonyos értelme.

Namost ez utóbbi egy olyan dolog, ami abszolút eredménytelen, senki nem adott meg egy ilyen értelmezést, és nem tudta igazolni, hogy az életnek objektíven van értelme. Eleddig mindenki az élet szubjektív értelmét vizsgálta, azaz azt,hogy bizonyos emberek számára mi az, vagy az emberek összességében van-e valami közös. Eleddig mindig összekeverték ezt a szubjektív kérdést az objektív kérdéssel.

Az emberek mégis elégedetlenek...

Nos valahogy az emberek számára még sem megnyugtató ez a dolog, talán ezért is keverik össze a két kérdést. Valamiért az embereknek az nem elég, ha számukra van az életnek értelme. Miért? Mert várnak egy megerősítést, hogy ez nem csupán szubjektív érzésük, hanem van valami több ebben. Úgy tűnik, az emberek nem elég individualisták, nem elég határozottak. Nem elég az nekik, hogy „Márpedig nekem ez és ez a fontos az életben, és ennek abszolót elég indoka az, hogy azért, mert én úgy érzem”. Pedig hát ha megnézzük, akkor abszolót elég indoka. Az embereknek valójában nincs ennél tübbre szükségük, mint hogy legyenek érzéseik, értékrendjük, céljuk, ami szerint élnek, cselekednek, döntenek az életben. Valami ilyen szubjektív cél kell az emberek többségének, mert az akkor érzi beteljesedve az életét. De miért kell az, hogy ezt objektívnek hazudjuk, ha egyszer nem az? Miért kell ez az embereknek? Nem elég az önbizalmuk ahhoz, hogy megelégedjenek a szubjektív céllal? Nem elég az, hogy „nekem ez, és csak azért, mert így érzem?”.

Tulajdonképpen nem is látom, hogy mi volna a jó abban, hogyha az életnek volna egy objektív célja. Ez az objektív cél úgyis egy másik kérdés volna. Az objektív és a szubjektív cél két független dolog volna, és semmi nem garantálná, hogy egybeessen. Mondjuk ha az objektív cél az volna, hogy mindenkinek minél több bályeget kell összegyújtenie, nekem pedig semmi kedvem ehhez, az miért jó? Konfliktusokhoz, rossz érzéshez vezet. Oda lenne az ember szabadsága, színessége. A kötelesség kifejezetten unalmas, egysíkú, és eréltetett volna. Kifejezetten rossz volna szerintem. Tehát nagyon is jól van ez így, hogy az életnek csak szubjektív értelme van, de azt szabadon váalszthatjuk, és különféleképpen is szoktuk megválasztani.

Összefoglalva: Az élet objektív értelme helyett a szubjektív értelmet érdemes, mint kérdést feltenni. A kettőt összekeverni nem helyes. A szubjektív értelem megkreresése azonban nem a világ megismerését jelenti, hanem csupán önmagunk megismerése kell hozzá. Nem tudományos, nem filozófiai, még csak nem is különösebben pszichológiai kérdés. Csupán annak a kérdése, hogy az érzelmeinket meghalgassuk, és elfogadjuk. Elfogadjuk azt, hogy bizonyos módon érzünk, bizonyos módon értékeljük a dolgokat, ezek bizonyos célokat jelentenek, ez így jó nekünk, ennél többre pedig nincs is szükségünk. Merjük bátran felismerni és követni ezt a szubjektív értelmet, és ezéltal beteljesíteni az életünket! Természetesen ez sem kötelező, ha valaki úgy érzi, hogy nem kell beteljesítenie az életét, akkor nem kell… Ez esetben az egész kérdéskörnek számára semmi jelentősége. De ha úgy érzi, és ez a többség, hogy kell, akkor ez a válasz kielégítő: szabad lények vagyunk, az univerzum nem „ír elő” ebben semmit nekünk, éljünk tehát ezzel a szabadsággal!

Individuális szabadság

A különböző vallások fel szokták vetni, hogy az életnek ha nem is objektív, de egy kitüntettett „felsőbb hatalom” szempontjából van egy egyetemes értelme.  Itt most nem fogok arra kitérni, hogy nem vagyok hívő, tehát semmi ilyenben nem hiszek, akkor pedig ez számomra irreleváns. De tegyük fel, hogy valamiért egy ilyen „felsőbb hatalom” létezésében hinnék, akár, mert igazolás nélkül elfogadnám, azaz hívő természetű volnék, akár azért, mert volna egy ilyen igazolás. Elsőnek is ez ugye nem jelentené azt, hogy ezen „felsőbb hatalomnak” vannak a mi életünk értelmére vonatkozó elgondolásai. Lehet, hogy olyan céllal hozott minket létre, hogy az a mi életőnk irányára nem hatéroz meg semmit. Például szeret szórakozni, és ennek megfelelően bármiféle emberi élet bármiféle célből alkalmas lehet a szórakoztatására, legyen az a mi szempontunkból „jó”, vagy „gonosz”. Ha pedig vannak kifejezett elvárásai, akkor sem egyrtelmű, hogy mi az. Nem tudhatjuk, nem-e kifejezetten sátáni természetű, vagy valami egészen más dolgok fontosak neki. Semmi garancia, és semmi érv nem szól amellett,h ogy ennek az istennek „jónak”, szeretőnek kell lennie, vagy hogy azt akarja tőlünk, hogy mi azok legyünk. Erről a vallások is mást és mást írnak, bár sok közös van bennük, mert hát végülis valójában mind közösségi érdekeket fogalmaz meg, társadalomirányítói szerepe volt a vallásoknak valójában. De még így is különféle dolgokat írnak arról, hogy isten miféle életet vár el tőlünk, és miért.

Ha pedig meg is egyeznénk abban, hogy isten van, akar tőlünk valamit, és egy elég határozott, egyértelmű irányultságot akar tőlünk, az miért volna meghatáróozó nekem? Számomra alapvetően az a fontos, ami magam számára fontos. Mások véleménye nekem csak annyiban fontos, amennyiben szociális lény vagyok, és amennyiben ezen más emberek nekem fontosak. Ha valamiért fontos valakinek az elismerése, akkor persze fontos lesz az is, hogy mit gondol fontosnak. Ha valakitől el akarok érni valamit, akkor fontos, hogy mit tart fontosnak. Ha valakit szeretek, akkor fontos, hogy mit tart fontosnak. Ha egy idegen valaki azzal jön, vagy azt írja nekem, vagy azt írják nekem, hogy fontosnak tartja, hogy az én életemben én erre és erre törekedjek, akkor az engem ugyan nem sokat érdekelne, mert ő maga nem fontos nekem. Persze, ha szép szeme, és izgalmas dekoltázsa van, az más.:)

Márpedig azon túl, hogy nem hiszek istenben, ha hinnék is, nem biztos, hogy ismerném közelebbről olyannyira, hogy fontos legyen nekem. Ha nem személyes ismerősöm, csak tudok róla, akkor egy idegen nekem. Miért lenne fontos nekem az, hogy egy idegen mit vár tőlem? Nos persze akkor igen, ha akarok tőle valamit, vagy ha hatalmas, és számomra fontos dologban az. Nyilván, ha isten előír valamit, aztán büntetést és jutalmat ad érte, akkor érdeme slehet követni az utasításokat. Ha ad ilyeneket elég pontos módon. Ez esetben lehet,h ogy követném, de nem fogadnám el, hogy ez az élet értelme.

De hát mindettől távol állok, és szeritnem még a vallásosak nagy része is távol áll. Ezen az úton végig mindenről meg kellene győződjek: Isten létezéséről, hogy akar tőlünk valamit, hogy azt az egy bizonyo s dolgot akarja, amit feltételezek, és végül, hogy hatalma legyen valami számomra fontos dologban, vagy pedig közelről kellene ismernem, és szeressem őt. Mindettől abszolút messze vagyok, sok más embertársam ennél jóval nagyobb befolyással van arra, hogy mi az én életem értelme a magam számára.