Lehet-e hit nélkül élni?

Hitről szóló vitákban gyakran felmerül egy olyan érv, hogy hit nélkül nem is lehet élni a mindennapi életben sem. Természetesen az állítás jelentése és igazsága attól függ, hogy hogy értik a „hit” szót.

Hogy értem a "hit" szót?

E kérdésben most a "hit"-et következő értelemben fogom használni:

hit=”egy olyan a valóságról szóló P állítás igaznak állítása, ami nem tudás”,

A tudás fogalmát itt nem vizsgálom, ugyanis a kérdés szempontjából feltételezem, hogy az, hogy mi a „tudás” ebben a vonatkozásban egyértelmű. Ugyanígy azt sem vizsgálom, hogy ez a tudás vajon igaz-e, mennyire megbízható, és hasonlók. A kérdés, amit vizsgálok, csupán annyi, hogy a mindennapi életben lehet-e hit nélkül élni. A válaszom előre bocsátom, hogy az lesz, hogy igen.

Van-e tudás hit nélkül?

Nos nézzük, nyilvánvalóan az életben nem csak tudás van, nem csak tudás kell az élethez. Amikor tehát azt állítom, hogy lehet hit nélkül élni, akkor azt kell, hogy állítsam, hogy mindazt, amit nem tudunk, nem kell, hogy igaznak állítsuk.

Az élethez szükséges érzelem is, és az érzelmeket sem tagadni, sem megszüntetni, sem alacsonyabb rendűnek beállítani nem kell ahhoz, hogy hit nélkül éljünk. Egy dolog szükséges: ne állítsunk valamit érzelmi alapon igaznak. Szükség van az életben ízlésre, értékrendre, és ezek érzelmi alapúak. Ha ezeket a szubjektív értékrendi, ízlésbeli állításokat nem objektív igazságként fogalmazzuk meg, hanem csupán megállapítjuk őket, akkor abban nincs hit.

Nem hit tehát mondjuk az, hogy A=„Jobban szeretem a teát, mint a kávét.” Mert ez egy tény az ízlésemről. Ha viszont azt állítjuk, hogy B=”A tea jobb, mint a kávé.” Az már egy objektív megfogalmazás, ami egészen más, mint a szubjektív A állítás. Az A állítás az érzelmet megállapítja, anélkül, hogy a tartalmát objektív igazság szintre emelné. A B állítás viszont az érzelem tartalmát objektív szintre akarja emelni, ami hiba.

Az előbbi eset lehet egy fogalmazási hiba csupán. Ez gyakran előfordul, ha valaki az A helyett a B megfogalmazást mondja, akkor az feltehetően sokszor csak pontatlan fogalmazás. Akkor hit, ha nem javítja ki magát, ha tényleg komolyan gondolja, hogy B igaz A alapján.

Van egy még nagyobb hiba itt, amire a fenti példa nem jó, így új példát gyártok rá. Lehet A=”Nem szeretnék meghalni”. E helyett valaki mondhatja azt, hogy C=”Van élet a halál után.” Ha valaki C-t mondja A alapján, akkor az hit. Ha valakinek igazolása lenne erről, az más volna persze.

Ezt a részt összefoglalva azt mondhatjuk, hogy ha valaki az A típusú szubjektív állításokat nem keveri össze a B vagy C típusú állításokkal, akkor tud hit nélkül élni. A hit itt abból a hibából fakadhat, ha valaki azt, hogy mit szeretne az “odakintről” összekeveri azzal, hogy mi van “odakint”.

Az érzelmek nem az odakintről szóló objektív állítások, hanem az odakint lévő dolgokhoz való viszonyulások. Viszonyulni pedig szabadon lehet sokféleképpen. Lehet szeretni és utálni ugyanazt a kávét.

Van-e remény és cél hit nélkül?

Nos nézzük a kérdést egy kicsit másképpen. Vannak, akik azt mondják, hogy remény nélkül nem lehet, vagy nem érdemes élni. Ha csak nem volna érdemes, akkor az ugyan nem jelentené, hogy nem lehet, de praktikusan elég erős érv volna, amennyiben a remény és a hit ugyanaz volna. De ugyan miért volna az? Lehet valakinek valamilyen reménye, anélkül, hogy állítana valamit a valóságról.

Például megfogalmazhatom az előző példa állítását úgy is, hogy D=”Remélem, hogy van élet a halál után.” Ez az állítás nem hit. Hiszen tény lehet, hogy remélem, ugyanakkor nem állítom, hogy C=”Van élet a halál után.” Ha valaki D alapján C-t állítja, vagy összekeveri a kettőt, az akkor már hit.

Tulajdonképpen a célok, remények is érzelmi alapúak. Az érzéseinket sokféle megfogalmazásban meg tudjuk adni: értékrendként és célként is. A kettő tulajdonképpen ekvivalens. Az értékes dolgok azok, amik céljaink. Természetesen az értékrend is egy bonyolult dolog, és az emberek célrendszere is az. De sem az értékrend, sem az ízlés, sem a célok nem képeznek hitet, amennyiben tartózkodunk attól, hogy B vagy C típusú objektív igazságként fogalmazzuk meg őket.

Egy másik lehetséges érv volna, hogy ha a céljainkban hiszünk is, akkor az hatékonyabb. Ez esetben ugyan lehetne hit nélkül élni, de elég erős praktikus érv volna amellett, hogy nem érdemes. Nos, vizsgáljuk meg! Arról volna itt szó, hogy ha van egy célunk, és hiszünk abban, hogy az a cél igaz is, akkor többet teszünk meg érte. Például, egy sportoló. A=”Szeretnék nyerni.” C=”Nyerni fogok.” Az érv úgy szólna, hogy ha a sportoló A helyett C-t mondja, és hiszi, akkor többet megtesz a cél érdekében. Egyrészt nem vagyok meggyőződve, hogy A helyett C hite nem eredményezi-e azt, hogy az illető kevesebbet tesz a dologért, mert hiszen „úgyis győzni fog”, elbízza magát.

Mindenesetre az A állítás a megfelelő optimizmussal, küzdeni akarással, tökéletesen elégséges ahhoz, hogy az illető sokat megtegyen a győzelemért. Még ha a hitnek volna is átlagban némi pozitív hatása itt, akkor is azt látom, hogy hit nélkül is el lehet ezt érni. Nem éri meg ezért azt az intellektuális zavart, amit a két állítás összecserélése okoz.

Választások, döntések hit nélkül

Egy másik érv lehet, hogy bizonyos esetekben választanunk kell valamit úgy, hogy nem tudunk a dologról eleget, vagy nem is lehet tudás alapján választani. Az első esetre példa, hogy senki nem lehet szakember mindenben. Az életben felmerülhetnek olyan kérdések, amikről nem tudunk eleget. Mit lehet ilyenkor tenni?

a)      Utána lehet nézni a dolognak, és akkor már állíthatjuk, hogy amit választunk az tudás alapján történt.

b)      Lehet, hogy az utánajárás eredményeképpen a kérdésre adott válaszról mi nem szereztünk igazolást, de egy megbízható forrásból vettük. Ez esetben a döntésünket arra a tudásra alapozzuk, hogy a forrás megbízható. Ez esetben a döntésünk akkor tudás alapú, ha a forrás megbízhatósága tényleg igazolt.

c)      Lehet az, hogy érzelmi (véletlen) alapon döntünk, vagy veszünk egy forrást. Ez esetben belátjuk, hogy a dologról nem tudunk eleget, és nem is pótoljuk ezt. Ettől még dönthetünk így. Ez nem hit, amennyiben nem állítjuk, hogy az érzelmi (véletlen) döntésünk igazság.

Azt, hogy melyik esetet választjuk, esete válogatja, és mérlegelés kérdése. Nyilván érdemes fontos dolgokról az a) esetet választani. Fontos dolgokról érdemes tudással rendelkezni. Egyébként fontos dologról könnyű is általában tudást szerezni, ugyanis minél nagyobb hatással van ránk valami, annál könnyebb róla információt szerezni (magából a hatásból).

Van olyan eset, amikor szinte csak a c) eset lehetséges, például, amikor két dolog közül kell választani, ami között csak érzelmi alapon tudunk különbséget tenni. Ilyenkor nyugodtan lehet a c esetet választani, ha nem állítjuk, hogy az érzelmi választásunk igazság, akkor nem hit.

Ennek az érvnek egy példája lehet az is, hogy a tudósok maguk is van, amikor nem igazolt módon választanak. És pedig az, amikor egy bizonyos kutatási programról, vagy hipotézisről választanak, még mielőtt az tudás volna. Értelemszerűen a kutatás megkezdése előtt a hipotézis nem lehet tudás, mert a kutatás kezdető szakaszának az a szerepe, hogy igazolja a hipotézist.

Ezt szakszóval úgy hívják, hogy a felfedezés kontextusa. Amiről azt mondhatjuk, hogy természetesen nem tudás alapú az, hogy hipotéziseket honnan veszünk. Ezek érzelmi alapú választások lehetnek, vagy véletlen ötletek. Például megálmodhat egy tudós egy hipotézist. Ezek után választhatja azt, hogy ezt kutatja, „csak” mert ezt álmodta. Ez nem hit, ha ekkor nem állítja igaznak a hipotézisét, hanem csak ötletnek. Ha azt mondja a labortársának, hogy „Álmodtam valamit, vizsgáljuk már meg’” az nem hit, hisz nem mondja, hogy igaz.

A hit az volna, ha a professzor álmodja, és parancsba adja, hogy „ennek keressék meg az igazolását, mert ez igaz!”

Konklúzió

Összefoglalva: Hit nélkül lehet élni. Tulajdonképpen nagyjából ugyanúgy lehet viselkedni, a hit nélküliség először csupán azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat, amik nem igazoltak, úgy használunk, hogy nem mondjuk igaznak őket, sőt lehet, hogy ezek igazságáról nem is lehet értelmesen beszélni, mint az érzelmek.

Ez így elsőre csupán azt jelentené, hogy ügyelnünk kell a megfogalmazásra. De valójában ennek sok következménye van a viselkedésünkre nézve is: toleránsabbak leszünk olyan helyzetekben, amikor ez így helyes, mert nem gondoljuk igazságnak azt, ami csak a szubjektív érzelmünk.