A hit, mint betegség

Jó ideje, egy fórumon vetődött fel ez a kérdés, nem mondom, hogy én magam vetettem fel, mert már a levegőben lógott, nem én kezdtem a topicot, de a kezdeti próbálkozást megpróbáltam komoly irányba fordítani, és egész jól érvelhetőnek találtam ezt a tézist. Hogy a dolog nem teljesen új, azt néhány közismert, és kevésbé közismert idézettel is illusztrálnám.

"Mindenesetre a vallás lényegét ezzel az analógiával nem merítettük ki teljesen. Kényszerjelenségeket mutat ugyan, mint bármely egyéni kényszerneurózis, viszont emellett vágyteljesülési illúziók rendszerét is tartalmazza, a valóság tagadásával, amilyeneket csak az amentiánál, egy boldog hallucinatorikus zavartságnál találunk. "

"Nagyon jól illik ide az a tény is, hogy a vallásos ember messzemenoen vértezett bizonyos neurotikus megbetegedések veszélyével szemben azáltal, hogy a közös neurózist elfogadta, nincs többé szüksége arra, hogy egyéni neurózisát kifejlessze. "

"Talán annak, aki nem neurotikus, nincs is szüksége kábítószerre. Az ilyen ember nyilván nehéz helyzetbe kerül, be kell vallania magának, tehetetlenségét, a világmindenséghez viszonyított esendooségét, látnia kell, hogy nem a teremtés középpontja és hogy nem tárgya egy jóságos elorelátás által gyakorolt gyengéd gondoskodásnak. Abban a helyzetben lesz, mint a gyermek, aki puha és meleg szüloi házát elhagyta. De vajon nem ez a sorsa az infantilizmusnak, hogy az ember kinoje? Az ember nem maradhat orokké gyermek, végül is ki kell lépnie az "ellenséges életbe"! Nevezhetjük ezt a "valóságra való nevelésnek" és elárulhatom Önnek, hogy munkám egyetlen célja az, hogy ennek a fejlodésnek a szükségességére felhívjam a figyelmet. "

Sigmun Freud: "Egy illúzió jövője"

"A vallás csoportos orület. "

Mikhail Aleksandrovich Bakunin

Isten: egy betegség, amelyben azt hisszük, hogy nem szenvedünk, mert senki nem hal meg miatta manapság.

Emil M. Cioran: The Trouble with Being Born, ch. 10 (1973)

Mi az igazság? - Ki ne viselné el a hívok azon következtetését, amelyet oly szívesen vonnak le: „a tudomány nem lehet igaz, mert tagadja Istent; következésképpen nem származhat Istentol; következésképpen nem lehet igaz, mert Isten az igazság". A hiba nem a következtetésben, hanem a feltevésben rejlik: mi lenne, ha Isten nem az igazság volna, és éppen ezt bizonyítaná be? Ha o volna az emberi gog, hatalomvágy, türelmetlenség, rettegés, az elragadtatott és rémült emberi orület?

Friedrich Nietzsche: Virradat - Gondolatok az erkölcsi eloítéletekrol

Minden szektában vannak bolondok, és szélhámosok; miért higyjek rejtélyekben, amit senki nem ért, csak azért, mert olyan emberek írták, akik az orületet választották inspirációként, és Evangélistáknak mondták magukat?

George Gordon Noel Byron

„A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.”

Karl Marx: Introduction to A Contribution to the Critique of Hegel’s Philosophy of Right

Nos, ez bizonyára nem egy teljes idézetgyűjtemény, de nem is kell, hogy az legyen. Azt illusztráltam, hogy igen neves, és értelmes gondolkodók vetették már fel ezt az ötletet. Nem új, de talán sikeról komolyabban megvizsgálni, és újabb érveket adni a tézis mellett.

Először is, mi az, hogy "betegség"? Nincs ez igazán pontosan definiálva. Az űn. testi betegségek esetében van egy bizonyos fajta elképzelésünk arról, hogy mire szolgál ez a test, mi a működésének célja. Ennek fényében viszonylag jól meg tudjuk vizsgálni azt, hogy mi az, ami ettől eltér, és hátráltatja az egészséges működést. Mi az, ami hátrányos hatásokkal jár, ami abnormális. Egy bizonyos abnormalitási szint fölött pedig betegségnek hívunk valamit. Így például tudjuk, hogy a kövérség miben hátráltatja az emberi szervezetet, és egy bizonyos szint felett ki merjük mondani, hogy "ez már kóros".

Más a pszichés betegségekkel a helyzet. Az, hogy az agyunk mire szolgál, az egy olyan kérdés, amire a válasz nem annyira egyértelmúen elfogadott. Modnhatjuk ugyan persze, hogy az agyunk legfőképpen arra sozlgál, hogy a cselekvéseinkről (tudatos vagy tudattalan) döntést hozzon, azaz irányítsa a testünk azon részeit, amelyeknek egyáltalán szükség vanilyen irányításra. Ehhez az agyunk az érzékelés útján információkat szerez, a világról pedig bonyolult modelleket készít. Ott vannak az érzéseink, amelyek arra szolgálnak, hogy a jólétünket meghatározzuk segítségükkel, az érzéseink azok, amelyek kielégítéséhez keresünk cselekvéseket.

Nos az első gond persze az, hogy biztos vannak, akik az agyunknak nem csak ezt a funkciót gondoljá, vagy azt mondják, hogy a psziché, vagy lélek, vagy bármi, amihez a pszichés betegségek kötődnek, nem csak az agyunk.

A pszichés betegségek besorolása nagyrészt azért mégis a fenti háttéerfeltevés szerint magyarázhatóak. Például az olyan egyszerű betegség, mint a színvakság, ami talán inkább átmenet a pszichésnek modnott, és a testinek mondott betegségek között, végül is a látásunk hiányosságát jelenti, ami a leírt megismerési és döntési folyamatban egy hátrány. A különféle viselkedészavarok pedig a társadalom megismerésében, vagy az ezután következő viselkedésről való (tudatos, vagy tudattalan) döntésben esett zavar. A kedvenc példám pedig az, amit közönségesen paranoiának neveznek, de inkább üldözési mániának kell modnani. Ez ugyebár abból áll, hogy valaki a világról irreális elméleteket gyárt, és az ilyenben való félelemben tölti le életét. Az üldözési mániás esetében ugyebrá nem arról van szó, hogy elméletei logikailag lehetetlenek, vagy még arról sem, hogy ne lehetne némi empírikus bizonyítékot találni rá.

Vegyünk például egy üldözési mániást, aki azt hiszi, hogy a CIA üldözi őt. A dolog nem kizárt: a CIA valóban üldöz embereket. Adott esetben tévesen is üldözhet valakit. Az illető persze beszámol néhány élményről, aminek lehetséges magyarázata az, hogy a CIA üldözi őt. Azért mondjuk a dolgot mégis betegségnek, mivel azon adatok alapján még nem elég erősenigazolt az elmélete. Azt modnjuk, "józan ésszel ebből még nem következtet arra az ember, hogy a CIA üldözi".

Tehát ezzel azt mondjuk, hogy az, ha valaki különféle elméleteket gyárt, bizonyos szorványos bizonyítékból, véletlen egybeesésekből, vagy olyan összefüggésekből, amire más, jobban igazolt magyarázat is van, az nem normális. Feltételezzük, hogy az emberek normális esetben valamilyen a tudományoz hasonló, normális, empírikus-logikai gondolkodásmóddal, módszerrel közelednek a valósághoz a mindennapi életben is, és még ha nem is viszik a dolgot tudományos precizitásig el, valamennyire azokat a módszereket követik.

Az üldözési mániás betegsége abban áll, hogy eltér a normális, logikai-empírikus gondolkodásmódtól, amely az elméletekre empírikus bizonyítékokat keres, alogikai összefüggéseket feltérképezi, és ezután az összefüggéseket reálisan értékelve reálisanigazolt elméleteket fogad el, és mást nem. Azt modnjuk tehát, hogy a tudományos gondolkodás a normális, és a mindennapi életben ettől legfeljebb pongyolaságban lehet eltérni, de nem alapvetően, és nem konklúziójában. A "józan paraszti ész" a tudomány közelítő módszere, vagy talán inkább fordítva: a tudomány a józan paraszti ész kikristályosodása.

Nos, mit mondhatunk tehát a hitről, amely nagy mértékben eltér ettől? Hiszen egyrészt empírikus bizonyítékok hiányában hizsznek valamit a valóságról, másrészt még ha akár hoznak is fel bizonyítékokat, az olyan, hogy annyi bizonyítékkal nem hinnénk józan ésszel egy olyan horderejű elméletben. Vagy ahogy Freud írta (ibid.):

"Így arra a különös eredményre jutunk, hogy kultúránk éppen az a része, amely a legnagyobb jelentoségu, számunkra és amelynek az a feladata, hogy a világ titkait megfejtse és hogy az élet szenvedéseivel kibékítsen bennünket, épp az a része rendelkezik a leggyengébb bizonyító erovel. Nem lennénk hajlandók elhinni egy ránk nézve annyira közömbös tényt, mint hogy pl. a cethalak élo fiakat szülnek, ha ez nem lenne az elobbieknél jobban bizonyítható. "

Nos tehát a hit semmiképpen nem normális működésmódja az embernek. Hogy mennyire káros az életére, az persze nem egy egyszerű dolog, pont azért, mert nem olyan egyértelműek a hátrányai, mint mondjuk a vakbélgyulladásnak, ami halálos, ha nem műtik, vagy az influenzának, ami legyengíti a testet, és azért bele lehet halni néha (főleg régebben).

Ha a pszichés betegségeket nézzük, akkor egy részüknek szintén egészend urva következménye is lehet. Egy teljesen őrölt ember akár életveszélyes is lehet magára nézve. A legtöbb pszichés betegség ha nem is halálos, de azért az életben való boldogulást nehezíti. Sokszor azonban csak arról van szó, hogy a zillető be tud-e illeszkednia  társadalomba, és ez a hátránya. Ezekben az esetekben a betegség meghatározása kicsit körkörös, hiszen az, hogy beilleszkedik-e a társadalomban, nagyrészt attól függ, hogy betegségnek tekintik-e a dolgot, és hogy kiveti-e emiatt a társadalom. Ilyenkor egy betegség lehet csak azért betegség, mert annak tekintik. Például egy olyan társadalomban, amely kiközösíti az ateistákat, az ateizmus elég nagy hátránnyal jár, hiszen a kiközösítéssel a társadalom segítsége elvész. Ugyanígy forditva is megeshet a dolog: egy tárdsadalomban, amely a hitet támogatja, a hit előnyökkel jár, nem hátrányokkal. Lehetséges, hogy a hit magában hátráltatná a hívőt, de a társadalom pozitív diszkriminációja ennél jóval erősebb. Empírikusan egyértelmű a helyzet csak semleges társadalomban lenne, az meg nem nagyon van.

Lehetnek a hitnek előnyös tulajdonságai is akár. Hiszen mondjuk bizonyos megszállottságnak is van előnyös tulajdonsága. Sokan foglalkoznak azzal, hogy a megszállottak, és a zsenik milyen közel vannak egymáshoz. Tehát a megszállottsgág járhat olyan előnyökkel, hogy az illető fókuszál egy témára, különleges motivációja lesz iránta, erőt ad neki. A hit is adhat erőt, motivációt. Tudjuk, hogy a hívő emberekben a hit tényleg jó érzéseket is kivált, ez a hit egyik mozgatóereje. Ettől persze nem lesz igaz, de valóban egy pozitív tulajdonság. Ahogy a Bakunyin-idézet is mondja: elvarázsolja az embereket, elkábítja őket, mint az alkohol, vagy az ópium. Az alkohol és az ópium káris fizikai hatásai nélkül.

A hit káros hatása inkább csak olyasmi, mint egy társadalmilag elfogadott üldözési mániáé. Egy kicsit a hívő hajlamos a mindennapi élet szmepontjából nem igazánjelentős (fiktív) dolgokra koncentrálni. Még ez akoncentrálás is meghozhatja más úton a hatását, hiszen mint említettük, jó érzést okozhat. Egy ateista számára is van kikapcsolódás, ami fontos dolog, és összességében hasznos. Az élet nem egy sztachanovista munkaverseny. Miért baj tehát, ha a hívő az ateisához hasonlóan kikapcsolódik, és azt egy fiktív elmélethez köti? Nehéz megfogalamzni, hogy mi vele a gond.

A hivők gondolkodási hibájának sincs nagyon éles következménye, hiszen a hívők, bár a hitük dolgairól elképesztő intellektuális hanyagsággal gondolkodnak, és elképesztő dolgokban hisznek, amikor a mindennapi életről van szó, akkor általában kijózanodnak. Persze ez a két terület nem választható el élesen, tehát van némi áthallás , zavar a dologban, de praktikusan azért nemjelent nagy gondot ez a dolog. Ennek az intellektuális botlásnak nincs sok következménye.

A vallási háborúkról és türelmetlenségről, ezen áldozatairól szólni is egy olyan dolog, amiből végtelen viták lesznek. A hívők általában a kommunizmus áldozataival jönnek, vagy azzal, hogy Hitler is racionálisan, hidegvérrel pusztította a zsidókat. A dolog ugyan nem igaz, mert a kommunizmus éldozatai is egy ideológia, hit áldozatai lettek, nem a józan ész áldozatai, és Hitlerről az nem mondható, hogy racionális lett volna, az ő elmélete is egy igen tudománytalan hit. Akkor persze ott van az atombomba, amit ugyan nem tudósok dobtak le, hanem politikusok, de ez messze vezet. Mindenesetre nehéz a törtéenelemből úgy konklúziót levonni, hogy azt a hívők is elfogadnák.

Márpedig a hitnek a hátránya csak ilyen általános, statisztikus hátrány. Nehéz ez kimutatni, mivel mindig más faktorok is közrejátszanak, de egy pár írással lentebb szerepel néhány ilyen statisztika. Sajnos ezek a statisztikák is igen szórványosak. Nem igazán kifizetődő ilyen kutatásával foglalkozni.

Végezetől hadd nyílvánítsam ki, hogy mindezeket a gondolatokat nem a hívők sértegetése miatt írtam le. Nem célom az, hogy a vallást erőszakkal gyógyítsák, vagy hogy a hívők ellen valamilyen hátrányos megkülönböztetés alakuljon ki. Nem célom, hogy állami szinten úldözzék a vallásokat. Nem célom, hogy konkrétan egyetlen hívőt is lebetegezzem a hite miatt. A célom csak elgondolkodtatás volt.