Írásom címe Dr. Bagdy Emőke és Czakó Gábor április 20.-án a
Népszabadságban megjelent írásának címét ragozza tovább, ahogy írásom
is eme kérdés további tisztázását célozza meg. Ugyanis úgy vélem, hogy
még mindig nem világos ez a kérdés, bár az említett esszé kétségkívül
előrébb lép a kampány jelszavainál.
Helye s
az, hogy ebben a kérdésben meg kell különböztetni a hitet és vallást. A
hit mindenképpen magánügy, és rendkívül fontos, hogy bárki a hitét
titokban tarthassa, és ne érje hátrányos diszkrimináció a hite miatt,
vagy a hite hiánya miatt. Idáig egyet értünk. Ez egy vallási szabadság
felé elkötelezett és szekuláris államban fontos.
Meg kell jegyezni, hogy a statisztikák szerint a magyar állampolgárok
többsége hívő, és a hívők jó része a hitét olyan formában éli meg (a
maga módján vallásos), amely ezen túl nem igényel semmit. Ha ehhez még
hozzászámoljuk az ateistákat és agnosztikusokat, valamint
bizonytalanokat, akkor a magyarok többségének az, hogy a „hit magánügy”
a legfontosabb kérdés, és nem is kell neki több jog.
Bagdy Emőkének és Czakó Gábornak igaza van abban is, - és ezzel a
jobboldal jelszavainak tartalmát próbálja nekünk racionális formában
kifejteni - , hogy a vallás egy közösség ügye, pontosabban több
közösség ügye. A kifejezetten vallásos emberek nyilván igénylik a
vallásuk közösségi megélését, és az ehhez való jogot. A vallás e
vallási közösségek ügye, és az államnak a vallásszabadság értelmében
eme közösségeknek igazságos működési feltételeket kell biztosítania.
Azonban eme közösségek a társadalomnak bár jelentős, de kisebb részét
képviselik. Ezen túl pedig különfélék: több vallás él Magyarországon.
A statisztikák azonban idővel változhatnak. Valószínű, hogy a vallás
visszaszorul, de akármi is történik, nem feltétlenül pillanatnyi
statisztikai adatokra kell építeni egy állam hosszabb távú
berendezkedését. Még akkor sem, ha a statisztikák most alátámasztják
érvelésem.
Statiszt ikáktól
függetlenül igaz az, hogy a vallás csak egy-egy közösség ügye, és nem
államügy. Márpedig a liberális, és esetleges baloldali (nevezzük őket
szekulárisnak) vélemények a kampány során, amikor azt hirdették, hogy
„a vallás magánügy”, véleményem szerint ezt akarták mondani. Ha igazam
van, akkor pontatlanul fogalmaztak, de ami mögötte van, az igaz. A
„magánügy” nem a „közösségi ügy” ellentéte volt ezekben a jelszavakban,
hanem az „államügy” ellentéte.
A különféle nézetek azért keveredtek egy értelmetlen vitába, mert a
szekuláris oldal pontatlanul fogalmazott, a másik oldal (pl. Semjén
Zsolt) pedig az ebből adódó vélt támadásra válaszolt. A kampány miatt
vélhetően tudatosan úgy állította be a dolgot, mintha a szekuláris
oldal megölni akarná e közösségeket. Pedig csupán az államtól akarja
jobban elválasztani őket.
Így a kampányban jelszavak csaptak össze, és mindenki próbált a legtöbbet kihozni kampány-stratégiaila g
a kérdésből, ami a kérdés megoldását nem segítette. Persze ha az érdemi
kérdésekre fókuszálunk is, akkor is hosszú, megkockáztatom kilátástalan
vita várható.
Visszatérv e
arra, hogy a vallás közösségi ügy. Ebből nem következik, hogy a vallás
államügy lenne, és meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy nem
közügy. Ugyanis a közösségek ügyeinek kisebb része közügy. Közügy
valami, ami a magyarok túlnyomó többségét érinti. A vallás a
statisztikák szerint nem ilyen. A vallás egy olyan közösség ügye, amely
igen tetemes, de nem a túlnyomó többség. Ám, még ha közügy is volna a
vallás, akkor sem állami ügy. Az államnak ugyanis nem feladata minden
közügy támogatása, minden közügybe való beavatkozás.
Így tehát megengedve, hogy a vallás közügy, a szekuláris oldal mégis
érvelhet a mellett, hogy a hit magánügy, a vallás pedig nem államügy,
és érvelhet a mellett, hogy az állam és egyház szétválasztásában
további erősítésekre van szükség. Érvelhet a mellett, hogy az egyházak
állami támogatását először is tisztázzák, egyszerűsítsék, tegyék
átláthatóvá, nyomon követhetővé, esetleg vizsgálják felül, a Vatikáni
Szerződést pedig mondja fel az állam.
Ha a vallás nem államügy, akkor ugyanis nem szükségesek ezek. Az
egyházak ez esetben nem jogosultak különb bánásmódra, mint bármely más
közösség, legyen az egy bélyeggyűjtő kör, vagy egy művészi közösség.
Az egyházak álljanak be eme civil szervezetek sorába! Először is
válasszuk külön az egyházak hitéleti és közhasznú tevékenységét!
Másodszor, a közhasznú tevékenységért ugyanolyan módon kapjanak
támogatást, mint más szervezetek: pályázzanak, számoljanak el! A
hitéleti tevékenységében pedig ugyanúgy, mint bármely önkéntes
szervezetet, tartsák el azok, akik igénylik ezt! A két funkció
különválasztása az, ami kulcsfontosságú első lépés volna.