Bölcsesség versus szeretet

"A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve..."

Van egy olyan Beatles-szám, hogy "All you need is love", azaz, "csak szeretetre van szükség", vagy "csak szeretetre van szükséged". A Beatles-dal kicsit a "személyes megváltásról" szól, nem a társadalom jobbításáról, azonban van ilyen is benne, és van egy ilyen közkeletű nézet is. Ezen nézet szerint a társadalmunk legnagyobb hiányossága az, hogy kevés benne a szeretet. Ha "mindenki sokkal inkább szeretne mindenkit, akkor minden sokkal jobb lenne" (kis tulzással). Nos eme nézet szerint legalábbis a szeretet nagyon sokat javítana a társadalmunkon.

Van azonban egy közmondás is, amely szerint "a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve", ez a közmondás jelzi, hogy a köztudatban az is benne van, hogy a jószándék nem minden, és ezért a szeretet sem lehet olyan mindenható megoldás. A következőkben azt fogom leírni, hogy szerintem ez a közmondás a közvélemény józanabb megnyilvánulása, és az első bevett nézet igen naív.

Nos először is, tulajdonképpen képtelenség az, hogy az emberek egymás iránti szeretetét jelentősen megnöveljük. Az emberek nem mindenkit szeretnek, néhány embert pedig egyenesen utálnak. Sokszor joggal (objektíven). Legtöbbször pedig nem véletlenül (szubjektíven joggal). Legtöbbször, ha valaki nem szeret valakit, akkor a mögött az van, hogy valóban nem nagyon illenek össze ezek az emberek. Nem nagyon látom annak reális módját, hogy eme emberekre egymás szeretetét ráeröltessünk rá. Ugyan minek? Ugyan mit jelentene ez a szeretet? Egy tartalmatlan, üres dolog volna. Névleg mondhatnák, hogy szeretik egymást, de mi értelme ennek, ha amúgy semmi közük egymáshoz? Ha egyszer az a másik teljesen idegen tőlem, ha egyszer minden, amit ő szeret idegen nekem, akkor ugyan mit jelentene az, hogy én őt szeretem? Talán azt, hogy a jellememet, karakteremet eldobtam, és elkezdtem szeretni azokat a jellemvonásokat, amiket ő testesít meg, azokat a nézeteket, amelyeket ő képvisel, azokat a dolgokat, amiket ő szeret? Mire volna jó ez?

A szeretet ugyanis nem egy misztikus, mindentől független érzés, hanem alapja van jellemünkben, szervesen kapcsolódik más dolgokhoz, összetett dolog. Valakinek az utálata, az az ő jellemvonásainak, nézeteinek, tulajdonságainak a utálata - már, ha van alapja. Nem lehet megváltoztatni ezt az utálatot szeretetté, anélkül, hogy az illető embert ne változtatnánk meg. A jellemünkhöz, a karakterünkhöz elengedhetetlen dolog az, hogy csak bizonyos dolgokat szeretünk, másokat nem, és bizonyos dolgokat utálunk.

Persze azt mondhatná valaki, hogy ha Józsi utálja Jánost, akkor változzon meg, és szeresse meg Jánost. Azaz mondjuk kezdje meg szeretni János bizonyos dolgait. Példáéul, ha János Fradi drukker, Józsi meg Újpest drukker, akkor mondhatjuk, hogy hát János szeresse meg az Újpestet. No de ugyan minek? És egyébként is, ha János Ójpest drukkerré válna, akkor útálná Pétert, aki Fradi drukker. Ha pedig mindenki Újpest drukker lenne, akkor hát mimaradna a Fradinak? No és mi értelme a drukkolásnak?

De tegyük fel, hogy csodálatos módon emberek tömegei kezdenék szeretni egymást. Mondjuk Józsi elkezdi szeretni Jánost, a palesztinok a zsidókat, stb. Talán segítene ez a helyzeten egy kicsit, mert Józsi nem veszekedne annyit Jánossal. De nem biztos. Talán a palesztin kérdés egy kicsit reménytelibb volna, de közel sem oldaná meg. A palesztin kérdésben nem az utálat a döntő probléma, hanem a gazdasági problémák és a politikai felek butasága. Lehet, hogy a Hamasz kevesebb utálattal nem gyilkolna annyi zsidót, és lehet, hogy a zsidók kevesebb utálattal nem gyilkolnának annyi palesztínt. De a helyzet igazából azért nem oldódik meg, mert nem sikerül megoldást találni, méghozzá a felek butasága miatt.  Még az is lehet, hogy egy-két kérdést megoldanának, de nagyon sok új probléma merülne fel, az emberi butaság miatt. Nem lenne például megoldva az afrikai éhezés, mert az nem a gyűlölet miatt van. Ugyanúgy lennének gondatlan balesetek, katasztrófák, stb. Lehet, hogy Józsi és János nem veszekedne haragból, de lehet, hogy Józsi Jánosnak valami károsat tenne butaságból.

A szeretet bölcsesség nélkül nem sokat ér

Véleményem szerint a szeretet bölcsesség nélkül nem ér semmit. Bölcsesség alatt pedig okosságot, intelligenciát, tudást értek. Ha valaki szeret valakit, és okos, akkor persze valószínűleg jót tesz neki, és valószíűleg nem okoz neki kárt. Persze ha a másik buta, akkor lehet, hogy mégis úgy sül el a dolog. Most nézzük meg, hogy ha valaki valakit nem szeret, de bölcs, akkor ez mit eredményez? Valószínúleg korrekt egymás mellett élést. Lehet, hogy nem eredményez olyan sok jó dolgot, mint az okos és szerető viszony, de annyi kárt biztos nem, mint a buta és szerető viszony.

Például János és Józsi jól meglehetnek egymás mellett, ha nem buták, hanem bölcsen viselkednek: például ha nem si szeretik egymást, utálni nem szüksélges, tolerálják, hogy más csapatnak drukkolnak, nem viszik el végletekig a dolgot, hanem mint egy érdekes játékot fogják fel ezt. Viszont, ha Józsi és János újpest drukkerek, és jó barátok, attól még butaságból tehetnek rosszat egymásnak, például Józsi lehet, hogy elissza JÁnos pénzét, amit a focijegy megvételére adott.

Azt mondom tehát, hogy a bölcsesség sokkal fontosabb a szeretetnél. Bölcs módon lehet, hogy apalesztínok nem szeretnék a zsidókat, de kölcsönös érdekeik szerint megegyeznének, hiszen csak így jöhet el igazán fejlődés abba a régióba. A palesztin kérdés mindkét népet visszaveti a fejlődésben. Bölcs módon Józsi és János, ha nem is szeretik egymást, de korrekt módon élhetnének egymás mellett, ami sokkal jobb, mint ha buták lennének, és szeretnék egymást, és emellett gondatlan károkat okoznának egymásnak.

Az emberek gondjainak alapja nem a rossz alapérzelmeik, hanem azoknak rossz kifejtése, ami butaságból ered. lásd erről bővebben az etikáról szóló írásomat.

Az ideális állapot pedig az lenne, ha mindenki nagyon bölcs lenne, és sokan sokakat szeretnének, de persze azokat, akik nagyon hidegen hagyják őket, minek is szeretnék? Ennél ideálisabb helyzetet nem tudok elképzelni.

Persze lehet erre azt modnani, hogy mindez csak egy felvilágosodásbeli, naív elképzelés. Szokásos ez a reakció. Ez ellenérvnek csak akkor volna jó, ha a bölcsességet, mint mindenható dolgot mutatnám be. De ez túlzás, ezt én nem mondom. Természetesen a bölcsesség sem old meg mindent. Lehet, hogy sok gondatlanságból elkövetett balesetet megold, lehet, hogy sok politikai problémát megoldana, de persze lennének természeti katasztrófák, és nem lenne mindenki egyenlő.

Iskolázottság és társadalmi jólét

Azt szokták mondani, hogy a felvilágosodás óta az általános iskolázottság Európában szinte 100%-os, sokan tanulnak, sokan sokat tudnak, és még sem lett jobb a világ. Azt mondom erre, hogy de jobb lett. Inkább élnék a mostani Európában, mint mondjuk a 18. századi Európában. Természetesen az analfabétizmus megszűnése, a kötelező iskolázottság még a bölcsesség igen kis foka. Az igazi javulás akkor következne be, ha mindenki művelt lenne a tudományokban, ismerné önmagát, ismerné a pszichológia tanulságait, értené, hogy hog ymúködik a világ, mik az összefüggések, minek mi a következménye. Ha mindenki olyan okos lenne, hogy becsületes módon tudna boldogulni, és tudná is ezt válatsztani a becstelen mód helyett.

Persze szükség van okos, és még okosabb emebrekre is, mindig vannak munkák, amelyeket a kevésbé okosaknak kell elvégezni, mivel az okosak nem hajlandóak. Egy kis gazdasági probléma lenne abból, hogy nem lennének takarítónők. De lennének helyette robotok. A sok okos embert persze el kellene tudni helyezni, de a sok kreatív ember a szolgáltatásokban, művészetekben, tudományokban el is tudna helyezkedni, és megteremtenék egymásnak a szolgáltatás igényét is.  Mindez némi átalakulással jár, és persze olyan feszültségekkel is, amely a történelem során minden fejlődés velejárója volt. De előbb utóbb jobb lessz, ha sikerül a "társadalom átlag IQ szintjét megemelni" (ami egy önellentmondás, de mindenki érti, mire gondolok:). MIndez persze kurta, és nincs eléggé kifejtve, de ez most itt csak egy blog, szóval elmegy.