::Bölcsesség és intelligencia

 

Az alábbi írásban pár gondolatot mondok el bölcsességről, szerénységről, okosságról, intelligenciáról, udvariasságról, műveltségről, stb. Kettőt emeltem ki belőle címsorba, mert a kétszavas, felsoroló címek jól mutatnak, az ötszavas, felsoroló címek meg nem.

Az emberek nagyon hajlamosak sztereotípiákban és pontatlanul gondolkodni, különösen ezen a területen. Sok fogalmat összekavarnak sok fogalommal, vagy társítják, részének képzelik egy fogalomnak azt, ami nem része.

Vegyük például a bölcsességet. A legtöbb ember azt mondja, hogy van az okosság, ami mondjuk az intelligencia fogalmával majdnem egyezik (nem teljesen), és a bölcsesség az valami más. Vannak mondjuk intelligens emberek, akik nem bölcsek, és talán vannak bölcsek, akik nem intelligensek (ezt ritkábban gondolják).

Egy intelligens ember, aki nem bölcs, az az emberek szerint általában amolyan technokrata, szakbarbár, emberkerülő. Tehát a bölcsességbe beletartozna az, amit emocionális intelligenciának neveznek. A cikk további részében az intelligencia helyett sokszor IQ-t fogok írni, az emocionális intelligencia helyett pedig sokszor EQ-t. Ez pongyolaság, mert az intelligencia nem ugyanaz, mint annak az egyik standardizált mérési módszere. De ebbe most nem megyek bele.

Nos, először is, mi az intelligencia? Az intelligencia általános problémamegoldó képesség. Az EQ meg az emberek közötti problémákkal való boldogulás képessége. AZ EQ azt akarja mérni, ki mennyire figyelmes a másik iránt, mennyire empatikus, mennyire tud másokkal együtt élni, milyen szinten teszi ezt.

Azonban ha egy embernek eme képességeit nézzük, akkor az IQ-nál sokkal inkább felmerül a következő probléma. Lehet mondjuk valaki antiszociális. Ez azt jelenti vajon, hogy nem képes az emberekkel jól együtt élni, vagy azt, hogy nem akar? Mondjuk egy barlangba kiköltöző szerzetes EQ-ja mennyi? Nem tudhatjuk, mivel nem akar emberekkel kommunikálni. Ez nem jelenti, hogy nem tud.

Ehhez hasonlóan egyébként ha valaki mondjuk egy bankban hivatalos, hűvös, és elintézi az ügyeit, annak nem biztos, hogy az EQ-ja alacsony, hanem valószínűbb, hogy nem csacsogni jött a bankba. Magam például ilyen vagyok. Például a Deutsche Bahn tudakozójában állandóan azon bosszankodok, hogy ezek az emberek ott csacsognak, és sokat kell várni, pedig csak meg akarok kérdezni valami nagyon egyszerű dolgot. Én el is intézem egy fél perc alatt, nem tartom fel az embereket. Felmerülhet, hogy egyáltalán magas-e az ilyen emberek EQ-ja, ha a maguk kedvére csacsognak, de feltartanak másokat? Vagy nekem alacsony-e, hogy a tudakozót nem csacsogásra használom, hanem rendeltetése szerint?

Az emberek mintha elfelejtenék, hogy egy csomó intézménynek meg van a maga funkciója, és ha nagyon máshogy viselkednek, másra használják, az egyáltalán nem intelligens. Persze lehet, hogy én is váltok két mondatot mondjuk a bankossal. Meg is történt Ouluban, hogy felismerték az OTP kártyámat, és akkor váltottunk két szót. De túlzásba nem kéne ezt vinni. Mindenesetre aki ragaszkodik, hogy rendeltetésszerűen viselkedjen egy helyen, az inkább intelligens, mint unintelligens. Aki meg számon kéri, hogy valaki miért nem csacsog a bankban, az biztosan nem intelligens.

Visszatérve az antiszociális egyénre. Lehet, hogy az illető nem akar beilleszkedni a társadalomba. Nézzük meg az IQ esetét. Az IQ mérésénél feltételezik, hogy mindenki meg akarja oldani a feladatot. Ami igaz is általában. De mondjuk tegyük fel, hogy van egy trükkös kólaautomata, aminél kólát lehet nyerni, ha valaki megold egy trükkös feladatot. Ha valaki megoldja, az jelez valamit az intelligenciájából. Ha valaki nem oldja meg, lehet, hogy intelligens, csak nem kér kólát. Az is lehet persze, hogy buta.

Általában az embereknek van szociális igényük, tehát ha valaki általában antiszociális, akkor ott általában gond van. De ha valaki csak bizonyos helyzetben nem túl barátságos, az nem jelent semmit.Sőt, ha intelligens, akkor inkább valószínű, hogy emocionális képességeit akkor használja, amikor kell, és nem akkor és ott, ahol nem kell, vagy nincs is helye.

Tehát azt láttuk, hogy nem szabadna olyan könnyedén ítélkezni az EQ-ról. Nem csak a képesség, hanem szándék is befolyásolja valaki viselkedését.

Nos, ugyanakkor az kérdés, miért lenne az EQ valami független dolog az IQ-tól. Az intelligencia általános problémamegoldó képesség. Az EQ pedig, az emocionális intelligencia, azaz az emberek közötti viselkedés feladatának megoldási képessége. Ahogy a neve is mutatja, az EQ része az IQ-nak, annak speciális esete. Hogy nem szerepelnek EQ kérdések az IQ teszteken? Ez az IQ tesztek hibája. Az EQ tesztek egyébként is, mint említettem, nem mindig EQ-t mérnek, hanem inkább társadalmi műveltséget. Nem azt mérik, hogy tudunk emberekkel viselkedni, hanem csak azt, hogy a társadalmi szokásokat ismerjük-e, elfogadjuk-e őket. Tehát kicsit azt mérik, mennyire vagyunk alkalmazkodóak. Ami nem ugyanaz, mint az EQ.

Például ha az udvariasságra kérdeznek rá, akkor ezzel azt kérdezik, hogy ismered-e az udvariassági szabályokat, és be akarod-e tartani őket. Lehet, hogy ismered, de nem akarod, pedig tudod ennek következményét. Nem vagy hülye, csak még sem alkalmazkodsz valamilyen okból. Meg lehet rá az okod. Vagy lehet, hogy nem is tudod. Ha egy finn nem köszön Magyarországon a lépcsőházban, akkor nem az EQ-ja alacsony, hanem nem ismeri a magyar szokásokat. Finnországban nem szokás köszönni. Tehát ez egyfajta ismerethiány. Mondhatnám, hogy műveletlenség, de ez itt nem jelent valami nagyon negatív dolgot, egy finnél nem feltétlenül rójuk fel, hogy nem ismeri a magyar szokásokat. Ha ismeri, akkor viszont az műveltségre utal a társadalmi szokásokat illetően.

Műveltségről egy kis kitérő, a műveltség és intelligencia általában is különbözik. Egy művelt ember nem feltétlenül intelligens, és vice versa. Sokszor egybeesik, mert egy intelligens ember csak több képességgel rendelkezik a műveltség megszerzéséhez, illetve érdemes neki, tudja mire használni, és kell is neki valami, amiből gondolkodni tud. Továbbá a művelődés, mint agygyakorlat csak növeli az intelligenciát. De a kettő még sem ugyanaz.

Tehát a nagyon intelligens embernek nagy az EQ-ja is. Amennyiben valakinek ez hiányzik, akkor annak intelligencia-hiánya van. Egy autista tehát lehet nagyon intelligens, de mégis intelligenciahiány, ha nem jó az EQ-ja. Az EQ egy speciális intelligencia-terület. Olyasmi ez, mintha valaki intelligens volna sokmindenben, csak mondjuk a térgeometriai feladatok fognának ki rajta. Az ilyen ember hát intelligens, de van hiányossága is.

Tehát ha egy ember sokmindenben okos, csak az emberekkel való bánásmódban nem, az az okosságának is hiányossága, és a bölcsességének is. A bölcsesség tehát nem intelligencia+EQ, mert az EQ benne van az intelligenciában. Lehet, hogy bölcsnek azt mondjuk, akinek intelligenciája ilyen teljes, hogy az EQ területén is nagy. De akkor a bölcsesség nem különbözik az intelligenciától, hanem annak csak a felsőfoka mondjuk. Lehet ilyen értelemben használni ezt a szót, ez értelmes dolog.

A legtöbb ember ezeket a dolgokat összekeveri. Egész egyszerűen azért, mert a jó tulajdonságok összekapcsolódnak nála. Ha egy intelligens emberre gondol, akkor műveltre is, hiszen az is jó dolog, udvariasra, mert az is jó dolog. Nem nézi, hogy ezek nem tartoznak össze. Olyan naivitás ez, mintha valaki azt hiszi, hogy a szép nők kedvesek is.

Azt már láttuk, hogy egy intelligens, sőt, egy bölcs ember is lehet udvariatlan, és voltak is. Az olyan ember, aki minden helyzetben mindig udvarias, nem feltétlenül intelligens, hanem egyszerűen mániákusan udvarias. Az intelligens embernél előfordulhat olyan helyzet, amikor nem udvarias, mert a helyzet nem teszi szükségessé, nem teszi ajánlatossá, vagy egyenesen olyan a helyzet, hogy az udvariasság megkövetelése igazságtalan lenne.

Hasonlóan a bölcs ember nem kell, hogy szerény legyen. Miért lenne az? A szerénység tekintetében különböző fokozatok vannak, a teljes önértékelési hiánytól a teljes nagyképűségig. Egy bölcs embernek nem lehetnek önértékelési problémái. Ez ugyanis azt jelentené, hogy nem elég bölcs ennek a problémának a megoldásához.

De nem is lehet alaptalanul nagyképű. Lehet viszont büszke a tudására, vagy bármi más képességére, ha van ilyen. Ha eme büszkeségét sértik, akkor pedig miért is maradna csöndben szerényen? Miért lenne ez udvarias? A bölcs ember tudását megmutatja, normális módon kifejtheti, taníthat. Akár publikálva, akár kérés alapján valakit. Lehetnek olyan estek is, amikor kéretlenül is tanít, akár kritizál is, hiszen ez is beleférhet a jó szándékba. A bölcs ember megjelenítheti és büszke lehet tudására, nem kell álszerényen kicsinyítenie magát, takargatni tudását. Kéretlenül kérkedni tudásával, az már túlzás lenne.

Az embereknek sokszor a bölcs ember is valami egészen önzően megalkotott képet jelent: a bölcs ember az, aki olyan álszerény, mint amit bemutattam az előbb. Az embereknek a bölcs ember sokszor az, aki valami teljes önsorsrontóan önbizalomhiányban szenved, és nem mer kiállni képességeivel, mondjuk csak az asztalfióknak ír, és csak az utókor fedezi fel.

Nagyon szeretik az emberek az ilyen embereket. Hogy miért? Mert nem kicsinyíti le őket, nem kell szembesülniük a bölcs tudásával, illetve csak akkor, amikor már meghalt. Utólag elismerni, magasztalni valakit, azt könnyű. Egy élő ember bölcsességét elismerni, az már problémásabb. A legtöbb embernek a bölcs az, akivel mindenben egyetértenek. Ebben van valami természetes, elvégre még sem gondolhatom, hogy valaki bölcs, ha szerintem butaságot mond. De az emberek többségének a bölcs ember nem nagyon kritizálhat, és ha innen nézzük, akkor már fonákabb a dolog. Ugyanis egy nálam bölcsebb ember valószínűleg kritizál valamit, amivel én nem értek egyet, sőt, sokmindenben igaza is kell, hogy legyen, elvégre bölcsebb.

Hát igen, ez egy kicsit visszás dolog, mert ha a bölcs ember csak azt mondja, amivel én egyetértek, akkor bölcsessége nem lehet sokkal nagyobb. Annyi lehet, hogy ő képes azt jól kifejteni, én meg nem. Általában az ilyen embert tekintik bölcsnek: aki az ember saját gondolataival megegyező dolgot fejt ki, de szépen. Ezt az emberek szeretik, mert az ilyen ember bölcsessége nem degradálja őket, nem okoz kellemetlen érzést. Elvégre egyetértenek mindenben, az meg, hogy a bölcs tud fogalmazni, az illető meg nem, nem akkora degradáció.

De ha a bölcs csak azt mondja, amivel egyetértek, akkor még sem lehet bölcsebb nálam. Ez paradoxonnak tűnik. Mi a megoldás?

Hát igazán az lehet a bölcs, aki képes valakit megkritizálni, és meggyőzni. Tehát az a bölcs, aki többet tud nálam, és ezt akkor ismerem el, ha meggyőzött róla. Így oldható fel a paradoxon: a bölcs ember az, akivel nem értek kezdetben egyet, de végül belátom, hogy neki van igaza.

De ezt az emberek nem szeretik. Az ilyen bölcs kellemetlen, hiszen degradációnak érzik az emberek. Miért? Hát helytelen a dolog, de annak érzik, önbizalomhiány miatt. Egy normális embernek nincs abban rossz, ha megkritizálják, ha kiderül, nincs igaza, ha meggyőzik, és ha meg kell változnia, hogy jobb legyen az élete. De az emberek többsége nem szereti ezt még sem.

Emiatt a nagyon kritikus bölcseket nem szeretik az emberek. Szókratészt halálra ítélték az athéniak. Nem szerették, hogy kritizál, vitatkozik. Degradálónak, idegesítőnek tartották. Az utókor már felemelte, mert nem volt vele dolga. Egy halott filozófus már lehet bölcs, még ha kritikus is, mert halottan már közvetlenül nem kritizálja az embereket.

Az emberek jobban elviselik, ha egy kritika úgy szól, hogy általában ez és ez rossz, még ha bele is tartoznak az esetbe. Ezt se szeretik, de ez még jobb, mintha valaki közvetlenül kritizál. Az embereknek a halott Szókratész bölcsebb az élő Szókratésznél, a halott Jézus bölcsebb az élő Jézusnál. Élve ugye Jézus annyira nem volt népszerű, és a zsidó népet bosszantotta a dolog. A legbölcsebb viszont a népnek az, aki nem mond semmi olyat, ami kritika.

Az is hozzátartozik ehhez, hogy a bölcs ember a legtöbb embernek mindig az, aki a divatos dolgokat mondja. Az, aki csak szembefordul a közízléssel, szokatlan, azt persze nem tartják bölcsnek, hanem kiutálják, ha köztük él, agyonhallgatják, ha valami író. Szóval a dolognak nem sok köze van a kognitív képességhez, hanem igazából merő szimpátia.

A legbölcsebb mondjuk egy szerzetes, aki azt mondja: „emberek, ti jók vagytok, jól csináljátok a dolgotokat, szeressétek egymást, higgyetek!” Nem kritizál, bizalmat ad, amit javasol, az már amúgy is az emberekben van. A bölcs ember az emberek többségének nem gondolkodó, hanem inkább inspiráló.

Sajnos ez van, ennyire meggondolatlan, pongyola, érzésektől elferdült a többség véleménye ezekről a dolgokról.