Az intuícióról

Az intuíció egy olyan szó, amelyet elég szerteágazó jelentésben használnak. Ha egy ateista azt mondja, nem hisz az intuícióban, könnyen meglehet, hogy parttalan vitába bonyolódik. Mert nyilván meg kell vizsgálni a különféle jelentéseket. Nos, nézzük.

Először is nyilvánvalóan vannak helyzetek, amikor az ember intuitíven dönt, és ilyenkor sokszor tökéletesen racionális összefüggések alapján is teheti. Például, ha kérek valakitől egy pohár tejet, akkor kinyitja a hűtőszekrényt, és nem gondolja végig, hogy „hol is van a tej?” Ez esetben olyan gyors válaszokról van szó, hogy még nem volt idő gondolkodni. Amennyiben van automatikus válasz, akkor az működik. Ha nincs, akkor semmi gond: elkezdünk gondolkodni. Például a hűtőben nincs tej, de tudod, hogy van tejed, akkor elkezdesz gondolkodni: „hova is tettem a tejet?” Lehet, hogy valahol máshova tetted. Talán kint van az asztalon, mert ott hagytad.

Tudatalatti „gondolkodás” (gondolkodás néven tudatos kognitív folyamatot értek) nem csak gyors válaszoknál lehet. Van amikor sok időnk van, mégis tudat alatt különféle ismereteket vonunk be gondolkodásunkba. Polányi Mihály kedvence volt ez a téma, nála lehet olvasni. Példának vegyük a modus ponens klasszikus esetét: „Minden ember halandó, tehát Szokratész halandó:”. Sokszor nem tudatosul bennünk, hogy a következtetéshez használtunk még egy hallgatólagos premisszát: „Szokratész ember”. Az összetett, terebélyes következtetéseknél az ehhez hasonló hallgatólagos elem még gyakoribb. Intuíciónak jellemzően akkor mondják ezt, amikor az illető nem tudja tudatosan rekonstruálni a következtetést.

A következő eset a becslés. Például ránézésre megmondjuk, kb. hányan vannak egy tüntetésen. És ebben persze eltérések is vannak. A becslés a számolás kiváltása akkor, amikor nincs kedvünk, időnk lehetőségünk végigszámolni valamit. Van, amikor nem is szükséges, mert elég jó egy becslés.

Van, amikor az intuíció egyszerű találgatás. Például szerencsejátékokban, ha tippelni kell, és nincs információnk. Ilyenkor találgatunk. Ha talált, akkor hajlamosak vagyunk valamilyen képességnek betudni a dolgot, de ez utólagos, szelektív mintavételezés. Szisztematikus esetben még soha nem sikerült igazolni, hogy szignifikáns képességünk lenne olyan információszerzésre, ami nem a hat érzékszervünkön alapul. Tehát ha valami még sem véletlen tippelés, akkor az előző esetek egyike, vagy tudatos érzékelés és gondolkodás.

Végül van az, amikor érzelmi, ízlésbeli döntésről van szó. Itt ugyebár szó sincs se gondolkodásról, se igazságról. Természetesen van, amikor teljesen világos, és egyszerű esetről van szó, például ha étteremben ételt kell választani, vagy koncertet a Sziget Fesztiválon. Ezek tisztán érzelmi, ízlésbeli döntések. Máskor azonban a dolog egyáltalán nem olyan nyilvánvaló. Például: mosóport választunk a boltban, és igazából fogalmunk sincs, hogy melyik a jó, csak éppen az egyiknek tetszett a reklámja.

A legtöbb esetben azonban ezek keverednek: például lehet, hogy valamit mégiscsak tudok arról a mosóporról, de nem tudatosan játszik szerepet a döntésben. Szerepet játszik a reklám, amely tetszett, és a mosópornál ez nem játszik szerepet, de más esetben a becslés is bejátszik.

Végül had zárjam az elmélkedést azzal, hogy a sakkot elemezzem ilyen szempontból. Amikor egy sakkjátszmában döntünk, akkor van a dologban tudatos számítás is: előre számolunk variációkat, tudjuk, hogy milyen pozicionális, stratégiai szabályok vannak. És van az intuíció.

Szerepet kaphat a tudatalatti „gondolkodás”. Például a stratégiai előnyöket nem biztos, hogy tudatosítjuk. Csak „érezzük”, mondják. Pedig érezzük a fenét, ez nem érzés, ez tudatalatti gondolkodás. Lehet becslés is. Például úgy becsüljük, hogy a királyszárnyi támadásunk gyorsabb lesz, mint az ellenség vezérszárnyi támadása, ezért hosszúra sáncolunk. Megint mondják, hogy „érzem”, pedig becslésről van szó.

Van, amikor fogalmunk sincs, mit lépjünk, vagy van két lépéslehetőség is, amely között nem tudunk különbséget tenni, és ilyenkor véletlenszerűen döntünk. Ezt is mondhatjuk intuíciónak.

Végül még a sakkban is szerepet játszanak az érzések. Különösen a kockázat-vállalásban. Vannak agresszívebb és defenzívebb játékosok, a köztük levő különbség érzelmi alkat kérdése. Ugyanabban az állásban, két ugyanolyan jó lépés esetében az egyik lehet, hogy a kockázatosabbat, a másik a biztonságit lépi meg. Nevezhetjük ezt is intuíciónak.

De lehet olyan napunk is, amikor bizonytalanabbak vagyunk, máskor pedig határozottabbak. Tapasztaltam, hogy a sakkban is sokat számít az, hogy épen milyen napunk van.

Igazából még olyan is lehet, hogy a támadó játékosnak végül is jobban megy a támadás. Tehát a támadó lépés neki valóban jobb, mint a védekező. A másiknak meg jobban megy a védekezés, ezért ésszerű azt választania. És még visszahatás is lehet: lehet, hogy aki szeret támadni, egyre jobb lesz benne, aki meg védekezni, az abban.

Egy dolgot kell világosan látni: bár az intuíció ennyi sok mindent foglalhat magába, és integrálhat egybe, egy dolog nem létezik tudomásunk szerint: nem létezik hatodik érzék, nem létezik titkos információ-forrás. Ezek eddig soha nem igazolódtak. Aki azt állítja, hogy mégis van ilyen, előbb gondolja meg, nem az előbbiek valamelyikéről van-e szó. Aztán kísérletezzen. Ha viszont sikerült neki valamit igazolni szisztematikus kísérletek során, akkor ne habozzon, hanem publikálja! Mi szkeptikusok kíváncsian várjuk.