Az antiklerikalizmus olyan szó, ami egy kissé indulatokat ébreszt, mert szélsőséges konnotációja van, főleg Magyarországon. Tisztázzuk tehát, hogy amikor antiklerikalizmusról beszélek, akkor az a szekularizmus azon része,amely az egyházakat kritizálja valamely formában. Ez nem feltétlenül jelent vallásüldözést, és az én felfogásomban az vallást nem is kell üldözni. No persze kérdés, ki mit nevez üldözésnek, de most nem ez a témám. Tehát szögezzük le, valláskritikáról van szó, nem üldözésről. Itt most az antiklerikalizmus és az vallásellenesség között nem teszek különbséget, mindkettőre vonatkozik minden állításom.
Nos kétféle érv van az antiklerikalizmus ellen, méghozzá két merőben szélsőséges és egymásnak ellent mondó érv. Az első szerint a vallás a világunkban olyan erős, prosperáló dolog, ami ellen küzdeni felesleges. Vannak ennek az érvnek alfajai. (i) A vallás csökkenhet a jövőben, de el sosem fog tűnni. (ii) A vallás prosperál a jövőben, nem, hogy csökkenne. Mindkettőből arra következtetnek, hogy értelmetlen küzdeni ellene.
Az ezzel teljesen ellentétes vélemény az, hogy a vallás az csökkenő, eljelentéktelenedő dolog, ami ellen emiatt nem érdemes küzdeni. „Úgymond haldokló embert már ne ütlegeljünk”. Szóval eme érvek közül legfeljebb egy lehet igaz, mivel teljesen ellent mondanak egymásnak.
Az érdekes ugyebár az, hogy tulajdonképpen a vallás akár prosperál, akár visszaszorul, mindig vannak olyanok, akik az ateizmus ügyét értelmetlennek találják. Ugyanezek akkor nyilván értelmetlennek találnák a hittérítést is az ellenkező esetben. Mindez pedig igazából azt mutatja, hogy akár prosperál valami, akár visszaszorul, lehet értelmes valaki számára ellene harcolni, és lehet értelmes valaki számára mellette harcolni, merthogy ez a dolog teljesen szubjektív. Nem arról van szó, hogy objektíven kimutatható, hogy értelmes vagy értelmetlen, hanem arról, hogy valaki szubjektíven fontosnak, reménykeltőnek találja-e. Azaz szubjektív szemlélet kérdése.
Ez pedig azt jelenti, hogy mindenkinek magánügye, hogy mit tart értelmesnek ebben a kérdésben. Mondhatja valaki, hogy számára a antiklerikalizmus értelmetlen, mert a vallások már úgyis visszaszorulnak, és ő nem tartja fontosnak, hogy ezt siettesse. Van, aki mondhatja az ellenkezőjét: hogy pont azért van értelme számára, mert visszaszorulnak, tehát ez reményt kelt benne, hogy sikerülhet a dolog.
Mondhatja valaki, hogy a vallások ellen küzdeni nincs értelme, mert prosperálnak, tehát reménytelen számára a dolog. De mondhatja azt is, hogy pont ezért van értelme, mert most nagy a veszély, itt az utolsó pillanat. Egy visszaszoruló tendenciából nem következik, hogy valami el is tűnik. Ez múlhat azon is, mennyire küzdenek ellene. Tehát itt körkörös is az érvelés. Lehet, hogy pont azért nem tűnik el valami, mert már sokan nem küzdenek ellene. Hasonlóan abból, hogy valami prosperál, nem következik, hogy akkor most már menthetetlenül visszaszorítható. Múlik ez pont azon,hogy hányan küzdenek ellene. Itt is körkörös az érvelés.
Ráadásul ha valami visszaszorul, de nem tűnik el, akkor is lehet küzdeni azért, hogy minél alacsonyabb szinten maradjon. Vagy ha valami prosperál, és visszaszoríthatatlan, akkor is lehet küzdeni azért, hogy legalább valahol féken tartsuk.
Mindenesetre, ha valami ilyen szubjektív, hozzáállás kérdése, akkor sokan sokféleképpen érezhetik, de egymásnak érvelni, hogy „van értelme” vagy „nincs értelme”, nem sokat mond. Ugyanis érzésekről vitatkozni nem értelmes dolog, nem igazán lehet elérni vele semmit. Aki számára nincs értelme valaminek, az semmivel sem tudja erről meggyőzni azt, aki úgy érzi, van.
Végezetül a vallásosság tendenciájáról. A valóság az, hogy a vallásosság a fejlett államokban visszaszorul. A fejlődő államokban a nagy világvallások terjeszkednek, de nem a vallásosság prosperál emiatt, hanem a vallási globalizáció. Azok a dél-amerikai új katolikusok, akik megtérnek, előtte is hittek valamiben. Kevés szűz megtért van.
A fejlett országokban az is jellemző, hogy a hit vallásból egyre inkább személyes hitté formálódik, egyre több a „hiszek a magam módján” ember. Terjed persze a new age is, van egy fajta vallásos divergencia is a fejlett országokban: itt pont a globális kereszténység formálódik át sok kis személyes hitmozaikká.
Mindebből reményteljes „következtetéseket” is le lehet vonni: ha a fejlett országokban visszaszorul a vallás, illetve személyessé válik, illetve gyengül, forgácsolódik a a tartalma, akkor megszűnhet. Eljuthatunk oda, hogy olyan személyes szokásokká, szertartásokká formálódik, ami már nem vallás.
A világ országai pedig hát a közeljövőben a fejlett országokat követik majd. Tehát ez a trend adhat okot arra, hogy abban bízzunk, a vallás visszaszorul. Jelenleg ez inkább Európában és Nyugat-Ázsiában trend. De ennek a trendnek a terjedésében lehet bízni. Van némi alapja.
Tehát az igazság a „prosperál és visszaszoríthatatlan” és a „már jelentéktelen” végletei között van: a vallás jelentős, csak bizonyos helyeken szorul vissza, és még hosszú az út. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy akik szívügynek érzik e kérdést méltán tartják értelmesnek az antiklerikalizmust.